2023-ban végzett a Károli Gáspár Református Egyetemen, mint alapszakos történész. 2024. szeptemberétől a Pázmány Péter Katolikus Egyetem történelem mesterszakán kezdte meg tanulmányait, amellyel célja majd az átképzés pedagógiai irányba. Székelyföldi születésűként nagyon fontosnak tartja a kisebbségek önrendelkezését és nem véletlen, hogy hazája történetéből fogja írni mesterdolgozatát.
2024 januárjától egészen májusig az Igazságügyi Minisztérium szakértő elemzőjeként tanult bele az elemzői munkába. 2024. szeptemberében kezdte meg az itteni munkálatait, mint katechetikai ügyintéző.
Szeret sportolni, szabadidejében funkcionális HIIT edzést gyakorol. Elkötelezett híve az Újpest Belsővárosi Gyülekezetnek, ahol leltárosi és ifjúsági feladatokat lát el. 2022 óta nős, feleségével Újpesten élnek és szolgálnak