Tovább a tartalomhoz
Tudományos cikk az Értékorientált vezetés továbbképzésről

Dr. Szontagh Pál címzetes igazgató és Kees van der Vloed, a Driestar Educaief holland oktatója angol nyelvű tudományos publikációban foglalták össze az Értékorientált vezetés protestáns vezetőképzésünk koncepcióját és recepcióját. A tanulmány a Hungarian Educational Research Journal című akadémiai folyóiratban olvasható.

A református pedagógusképzés gyakorlata

A Gyakorlati felkészítés, pálya- és hivatásszocializáció a református pedagógusképzésben projekt lezárásaként azokat a tanulmányokat, illetve a projekt keretében elvégzett kutatási feladatokat záró elemzéseket tesszük közzé ebben a kötetben, melyek – ha pontszerűen is – képesek megvilágítani a keresztyén pedagógusképzés jelen állapotának egy-egy fontos aspektusát. A kötetben olvasható Dr. Szontagh Pál címzetes igazgató A református nevelés-oktatás jogi keretei és intézményrendszere című tanulmánya is.

Egészségnevelés és a pedagógusok-pedagógusképzők kompetenciái

A kötet a Pedagógiai Karon folyó „Neveléstudományi és módszertani kutatások” projekt „Egészségnevelés megújítása a KRE PK pedagógusképzéseiben” alprojekt keretében folyó egészségneveléssel kapcsolatos kutatások eredményeit összegzi. A kötetben tíz tanulmány található, melyeket a kutatócsoport munkatársai (nagyrészt a KRE PK oktatói-kutatói) készítettek. A tanulmányok közös pontja az egészségnevelés, valamint a pedagógusok és a pedagógusképzők kapcsolódó kompetenciáinak fejlesztése, mely napjainkban a neveléstudományi gondolkodás meghatározó kérdésköre. A tanulmánykötet ennek megfelelő alapossággal és gondossággal tárja fel a problémakört, széles látókört biztosítva a téma iránt érdeklődő szakemberek számára. A kötet szerkesztője Bárdi Árpád, az RPI igazgatója, egyik szerzője Sápi Mária, az RPI pedagógiai előadója.

Bárdi Árpád: Ahol NEM ÚGY mennek a dolgok … – történetek, pillanatképek, gondolatok a változó gyermek és természet kapcsolat gyakorlatából

"Sok szeretettel ajánlom jelen munkámat elsősorban a gyakorló vagy éppen leendő pedagógustársaimnak, akik gyermekekkel foglalkoznak, és a természetben megvalósuló, nekik szervezett programon törik a fejüket. Másodsorban ajánlom minden szülőnek és érdeklődőnek, aki szeretné megérteni, hogy a gyermekeknek miért létkérdés a természeti környezethez való közvetlen kapcsolódás. Harmadsorban pedig saját gyermekeimnek ajánlom, akik ezeket a történeteket olvasva remélem jobban megértik, hogy mivel is foglalkozott-foglalkozik édesapjuk, s miért is szereti ezt." (Részlet az Előszóból)

Az igazsághoz ragaszkodva, szeretetben

Tehetséggondozó munkájáért az elmúlt évben Bonis bona – A nemzet tehetségeiért díjban részesült Uherkovich Zoltán, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona tanára. A biológia és a földrajz iránt érdeklődő diákok számára meghatározó oktató tanítványai számos színvonalas versenyen szerepeltek. Jó kapcsolatot ápol a tanulókkal és kollégáival egyaránt. Igyekszik humorral oldani a tanórai monotonitást, hitét magától értetődő őszinteséggel és alázattal éli meg.

Új vezető a Református Pedagógiai Intézet élén

Bízom abban, hogy segíteni tudom a református köznevelési hálózat és az egyetemi pedagógusképzés szorosabb együttműködését – mondja Bárdi Árpád, a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karának tanszékvezető docense, aki augusztustól egy éven át irányítja a Református Pedagógiai Intézetet.

A fiatalok nem az okoseszközökhöz kötődnek, hanem a készülékeken keresztül a kapcsolataikhoz

Magyarországon az idei tanévtől korlátozzák az iskolai mobiltelefon-használatot. A mobiltelefonok és egyéb okoseszközök a mindennapjaink meghatározó részévé váltak, és elmondható, hogy egyre fiatalabb kortól kialakul egyfajta függőség vagy kötődés ezekhez a készülékekhez. Ki lehet kialakítani egy egészséges egyensúlyt velük kapcsolatban? Milyen gyakorlatok, megoldások segítségével válhatnak a fiatalok tudatos felhasználóvá? Ezekre a kérdésekre is kerestük a választ Bárdi Árpáddal, a Református Pedagógiai Intézet igazgatójával és Ablonczy Áron lelkipásztorral, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodája Ifjúsági Osztályának a vezetőjével.

Van-e helye az oktatásban az érzelmi nevelésnek, illetve a reziliens gondolkodásmód fejlesztésének? Miért fontos, hogy ez jelen legyen a mindennapi gyakorlati pedagógiában, és hogyan kapcsolódik ez a hittanoktatáshoz? Dr. Szászi Andrea igazgatóhelyettes ezeket a kérdéseket járja körül a Collegium Doctorum 2024. évi 1. számában megjelent tanulmányában. Megvásárolható a Kálvin Kiadónál.

A Református Pedagógiai Intézet számos szakmai innovációja közül is kiemelkedik a holland-magyar együttműködésben kifejlesztett Értékorientált vezetés című protestáns köznevelési vezetőképzés. A képzés fejlesztésének előzményeiről, lépéseiről, tapasztalatairól és reflexiójáról szól Dr. Szontagh Pál tanulmánya, mely a Collegium Doctorum folyóirat 2024. évi 1. számában jelent meg. Megvásárolható a Kálvin Kiadónál.

A felekezeti fenntartású köznevelési intézmények száma, aránya, működési keretei és lehetőségei évtizedek óta (gyakorlatilag a rendszerváltástól kezdve) tárgyai a(z oktatás)politikai közbeszédnek. A sokszor indulatos viták, féligazságokon, kiragadott statisztikai és eredményességi mutatókon alapuló elemzések között még a szakembereknek is nehéz eligazodniuk. Dr. Szontagh Pál összefoglalója eredendően a református pedagógus felsőoktatás hallgatói számára készült, de tájékozódási alap lehet a református fenntartású köznevelési rendszer iránt érdeklődő szélesebb közvélemény számára is. Megjelent a Collegium Doctorum 2024. évi 1. számában. Megvásárolható a Kálvin Kiadónál.

„Az Úr rendelt a kollégiumi pályára” – Beszélgetés Rozgonyi Zoltán internátusi nevelőtanárral

Harminchárom éve pedagógus, 2005 óta dolgozik a DRK Diákotthonában Rozgonyi Zoltán. Tanulmányait Miskolcon és a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán végezte. Műszaki szakoktatói diplomája mellett pedagógia szakos bölcsész és tanár, valamint pedagógiai szakértő. Az alábbi bibliai verset ajánlja az olvasók figyelmébe: „Amilyen lelki ajándékot kaptatok, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai” (1Pt 4,10). És idéz Füle Lajos költőtől is: „Jeleket adni, jeleket hagyni, / Ha elmegyünk is, jelnek maradni, / Beszédes jelnek lenni a hitben, / Mint akit jelnek rendelt az Isten.” Az interjút Csige Anna (11.D) és Kereszti Lél Bulcsú (9.Ny) készítették tanár úrral.

Kell-e félni a mesterséges intelligenciától az oktatásban?

Vajon milyen hatással van, illetve lesz a szervezett nevelés-oktatásügyre az a digitális technológiai változás, amelynek új főszereplője, a mesterséges intelligencia már a „spájzban van”? A Reformátusok Lapja Szontagh Pál köznevelési szakértőt, a Református Pedagógiai Intézet igazgatóját, a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara főiskolai tanárát kérdezte, aki szerint javunkra lehet és kell fordítanunk a kikerülhetetlen jelenséget.

Iskolai egészségfejlesztéshez szükséges kompetenciák és ismeretek oktatásának újszerű megközelítése a pedagógusképzésben

Az "Interdiszciplináris pedagógia és a korszakváltás bizonytalansága" című tanulmánykötetben jelent meg Sápi Mária kollégánk Rákosy Zsuzsával közösen jegyzett "Iskolai egészségfejlesztéshez szükséges kompetenciák és ismeretek oktatásának újszerű megközelítése a pedagógusképzésben" című tudományos közleménye. A kötetben a 263. oldaltól kezdve olvasható.

A gyermek a saját Istenével érkezik a hittanórára

A gyermekeket tanító felnőttek felelőssége, hogy hiteles és vonzó istenképet képviseljenek – véli Szászi Andrea református lelkipásztor, hittanoktató-vallástanár, pszichopedagógus és keresztyén szemléletű coach.

CsodaGyerek Konferencia Debrecenben

A Református Pedagógiai Intézet újra megrendezte Debrecenben a CsodaGyerek Tehetségkonferenciát. A cél ezúttal is az volt, hogy együttműködő partnereikkel előadásokkal, jó gyakorlatok bemutatásával segítsék a pedagógusokat, nevelőket a tehetség felismerésében, fejlesztésében.

Interjú Dr. Szontagh Pállal a Csoda.Gyerek konferenciáról

Az Európa Rádió interjút készített Dr. Szontagh Pállal, a Református Pedagógiai Intézet igazgatójával. A riporter: Oláh Ilona.

Másfél méterenként leásni, újraalapozni

A Reformátusok Lapja interjúja a Református Óvodák 30. Kárpát-medencei Szakmai Találkozója egyik előadójával, Fodorné Ablonczy Margittal.

Versenyben az evangéliumért

"A vetélkedő ideje alatt lelkész-vallástanár fórumot tartottak. Az alkalmat Csőri-Czinkos Gergő, a Református Pedagógiai Intézet katechetikai szakértője vezette. – Azok az újítások kerülnek középpontba, amelyeket a katechetikai intézet kidolgozott, az aktuális feladatokról, képzésekről beszélünk – magyarázza Csőri-Czinkos Gergő, aki kiemeli: a legfontosabb a találkozás."

Kollégánk publikációja rangos nemzetközi folyóiratban

Pedagógiai előadónk, Sápi Mária az MTA által koordinált tudományos munkacsoport tagjaként fontos tanulmányt publikált egy nagy presztízsű nemzetközi folyóiratban. A széles körű adatfelvételen alapuló kutatás eredményeit bemutató tanulmány magyar címe: Az intézményi jellemzők hatása az iskolai alapú általános addiktológiai prevenció megvalósítására.

Beszélgetés Dr. Szontagh Pállal a kultX Rádióban

A kultX Rádió "Írásfétis" podcastjának egyik részében Dr. Szontagh Pállal beszélgettek a pedagógusok pályamotivációjáról.

Márkus Gábor kitüntetése

Komárom-Esztergom vármegye közgyűlésének rangos elismeréseit adták át csütörtökön délelőtt Dorogon a vármegye meghatározó közéleti személyiségeinek jelenlétében. Komárom-Esztergom Vármegyéért Díjat kapott kollégánk, az RPI címzetes igazgatója, Márkus Gábor.

A döntés küszöbén – óvodapedagógus hallgatók pályaszocializációja

Dr. Szontagh Pál tanulmánya a Sárospataki Pedagógiai Füzetek 32. kötetében
Formátum: pdf Méret: 1245051KB

A 6. pedagógus kompetencia és teljesítésének megítélése – egy kutatás tükrében

Bánné Mészáros Anikó tanulmánya az Iskolakultúra szakfolyóiratban

Szakmai nap Egervölgyén

Kreatív módszertani ötletek a katechézisben címmel tartott szakmai napot az Egervölgyi Egyházmegye hitoktatói, hitoktató lekészei számára Zimányi Noémi, a Református Pedagógiai Intézet munkatársa.

Terepgyakorlatot rendeztek tanároknak a Kolon-tó körül

A Református Pedagógiai Intézet és bázisintézménye, a Kecskeméti Református Gimnázium szakmai napot szervezett Tanösvények a Kolon-tó körül címmel, természettudományokat tanító pedagógusok számára. A gyakorlat középpontjában az iskolai oktató-, nevelő munka aktualitásai közül a tanösvények nyújtotta lehetőségek álltak.

Református óvodák I. Regionális Mini Találkozója Dombóváron

Hagyományteremtő jelleggel tartották meg május 19-20-án a Tolna, Somogy, Baranya vármegyei Református óvodák I. Regionális Mini Találkozóját Dombóváron. Ezen alkalom legfőbb célja, hogy a jövőben szorosabb együttműködés, közös gondolkodás mentén épüljön tovább a közösségük. (...) A program a Református Pedagógiai Intézet igazgatójának, Dr. Szontagh Pál Iván „Közösségépítés, együttműködés a református óvodában” című előadásával folytatódott, majd délután megtekinthették a református templomot és az óvodák képviselői bemutatták intézményüket.

Szakmai támogatás pedagógusoknak

Az ukrajnai menekült és más hátrányos helyzetű gyermekek nevelését-oktatását végző pedagógusok szakmai támogatására indított programot az év elején a Református Pedagógiai Intézet a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány koordinálásával és az UNICEF támogatásával. A menekült gyermekek befogadása és a hátrányos helyzetű tanulók segítése folyamatos mentális, lelki, szervezési problémát jelenthet a pedagógusoknak, amire reflektálniuk kell az intézményeknek. Nekik segít a Református Pedagógiai Intézet, amelynek igazgatóját, Szontagh Pált kérdeztük.