2024. március 21-22-én rendezzük meg a XII. Országos Református Köznevelési és Szakképzési Konferenciát Balatonszárszón. A konferencia témája: Mesterséges intelligencia és digitalizáció a nevelés-oktatásban.
Meghívott előadóink a téma országosan ismert és elismert szakemberei, akik a mesterséges intelligencia (AI) hatását elemzik a jövő, a munkaerőpiac, a pályaorientáció, az osztálytermi folyamatok, a személyre szabott tanulás és a keresztyén hit aspektusából. A főelőadások mellett szakemberek vezetésével tervezünk beszélgetéseket a digitalizáció hatásáról az óvodás- és kisiskoláskori fejlesztésre, kiemelten a játékokra és az olvasástanításra.
A konferencia részleteiről, a jelentkezés módjáról 2024 elején részletes tájékoztatást adunk, most mindössze azt kérjük, hogy a dátumot jegyezzék elő naptárukban, hogy minél többen részt vehessenek konferenciánkon.