„Tebenned bíztunk eleitől fogva,
Uram, téged tartottunk hajlékunknak!
Mikor még semmi hegyek nem voltanak,
Hogy még sem ég sem föld nem volt formálva,
Te voltál és te vagy, erős Isten,
És te megmaradsz minden időben.
Az embereket te meg hagyod halni,
És ezt mondod az emberi nemzetnek:
Légyetek porrá, kik porból lettetek!
Mert ezer esztendő előtted annyi,
Mint a tegnapnak ő elmúlása
És egy éjnek rövid vigyázása.”
90. zsoltár
„A kőszívű ember temetése csak egy hét múlva ment végbe. Azalatt közszemlére volt kitéve - bebalzsamozottan, mint egy fejedelem. Időt kellett engedni a számos nagy rangú ismerőknek, hogy a végtisztességtételre megjelenhessenek…
Én sok temetést láttam életemben… láttam gazdag temetést, szegény temetést sokat; prédikációs halottat, búcsúztatós halottat és közönséges imádságos halottat; de én egynek a temetését sem tudnám leírni. Mert mindannyinál nem láttam egyebet, mint azokat a síró alakokat, akik a koporsó után ődöngnek, vezetve vagy magukra hagyatva - és ez mindig egyforma látvány. A gazdag ember fájdalma csak olyan alázatos fájdalom, mint a szegény emberé, s én nem emlékszem belőle egyébre.”
Jókai Mór: A kőszívű ember fiai
kopjafa
gyimesi temető
Tudod-e?
A siratóénekek segítették a gyász és a fájdalom feldolgozását. Régebben, amikor még háztól temettek, összegyűltek a család-tagok és a siratóasszonyok, és egy éjszakán át siratták azt, akit elveszítettek.
Gondold végig! Beszéljétek meg!
» Olvasd el a fenti idézeteket! Melyik volt ismerős?
» Voltál már temetésen? Mire emlékszel? Meséld el!
» Református temetésen a hagyomány szerint a 90. zsoltárt éneklik. Mit gondolsz, miért?
Isten velünk van a gyászban
Egy családtag, szerettünk elvesztése nagyon megrendítő. Sok minden változik attól, hogy ő már nincs közöttünk. Először nehéz elhinni, hogy már nem szólíthatjuk meg, mint eddig tettük, nem érezzük az ölelését, nem halljuk a hangját, nem látjuk jellemző mozdulatait. Ez a veszteség mélyen megérinti az embert.
Sokan nem tudnak mit kezdeni egy szerettük halálával. Teljesen kétségbeesnek, összetörnek, vagy szinte tudomást sem vesznek róla.
Isten azonban a gyászban is velünk van. Jézus maga is gyászolt és szomorkodott. János evangélista írja le Lázár feltámasztásának a történetét. A történet középső részén jelennek meg azok a kifejezések, amelyek mutatják azt a lelkiállapotot, amit a testvérek, Mária és Márta, éreztek fivérük, Lázár halála miatt. De nem csak a testvérek gyásza jelenik meg ebben a történetben, hanem a barátaik vigasztaló jelenléte, és végül Jézus.
„elmentek…, hogy vigasztalják”
„azt gondolták, a sírbolthoz megy, hogy ott sírjon”
„vele… sírnak”
„háborgott lelkében és megrendült”
„könnyekre fakadt”
(János 11,17—35, válogatott versek)
Isten Igéje azonban a gyászban is tanít bennünket. Tanítja a gyászolókat,
de tanítja azokat is, akik a gyászolók környezetében vannak, a barátokat.
Tanításából tudjuk, hogy velünk van a gyászunkban, vigasztal, bátorít minket, utat mutat nekünk a reménytelennek tűnő helyzetben.
Gyászolóknak szóló tanítás
Sírni a sírnál szabad
Sírni jó, még ha fáj is. Segít a léleknek a fájdalom elviselésében. A sírnál sírni azt jelenti, hogy nem csak a sírás van jelen, hanem közben emlékezünk
arra, akit gyászolunk.
Megrendülni, háborogni
A veszteség sokszor összezavar, kérdéseket vet fel. Helye van ennek a lelkiállapotnak is. Szabad ezekről is beszélni.
Barátoknak szóló tanítás
Elmenni és vigasztalni
Ha valaki gyászol, annak jól esik, ha megláto-gatjuk, beszélgetünk vele, meghallgatjuk, mellette vagyunk.
Vele sírni
Sokszor nincs semmire szükség, csak arra, hogy kifejezzük, együtt érzünk fájdalmában, együtt sírunk a gyászolóval.
Jézus maga is megrendül és könnyekre fakad. Ő, aki legyőzte a halált, ismeri a gyász fájdalmát. A gyászunkban az az igazi vigasztalásunk, hogy Jézus mellettünk áll. Ahogy ott volt Máriával és Mártával, és vigasztalta őket, ugyanúgy minket is vigasztal. Legnagyobb vigasztalásunk az Ő szava:
„Én vagyok a feltámadás
és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él,
és hisz énbennem,
az nem hal meg soha.”
János 11,25
Bibliai kvíz
Feladattár