(Lukács evangéliuma 2,21–40)

Néhány nappal azután, hogy Jézus megszületett, József és Mária a korabeli szokásoknak megfelelően elindultak Jeruzsálembe, hogy elmenjenek a templomba. Ajándékot vittek Istennek, egy pár gerlicét és két galambfiókát, ezzel adtak hálát gyermekük életéért.

Élt a városban egy öreg ember, Simeon, aki már hosszú évek óta várta, hogy Isten elküldje a Megváltót, és megszabadítsa népét. Isten meghallgatta imáit, és azt válaszolta: nem hal meg addig, amíg meg nem látja a Messiást. Azon a napon, amikor József és Mária Jeruzsálembe tartott, Isten Lelke indította Simeont is, hogy felmenjen a templomba. Az idős próféta nyomban felismerte, hogy a fiatal pár karjában fekvő újszülött a megígért Messiás, az Úr Krisztus! Örömében így kiáltott:

– Most már boldogan halok meg, mert megláthattam a Szabadítót, akit megígértél, Istenem!

A szülők csodálkozva néztek össze, amikor melléjük lépett egy idős prófétanő is, Anna. Ahogy meglátta a gyermeket, ő is hirdette a jelenlévőknek:

– Ez az a gyermek, Akit Isten megígért! Hála legyen Istennek, hogy elküldte a Szabadítót!