(Mózes második könyve 3,1–15)
Mózes messze földre menekült a fáraó haragja elől. A távoli Midján földjén telepedett le, és pásztornak állt. Egyszer, amikor a juhait legeltette a pusztában, a Hórebnél (a Sínai-hegynél) egy égő csipkebokrot vett észre. Bár a tűz lángjai magasra csaptak, a bokor mégsem égett el. Ahogy Mózes közelebb lépett, egy hang szólalt meg. Az Isten volt az:
– Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állsz! – Mózes eltakarta az arcát, mert félt rátekinteni az Istenre.
– Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Láttam népem szenvedését, és elhatároztam, hogy kiviszem őket Egyiptomból, és új hazát adok nekik. Téged szemeltelek ki, Mózes, hogy vezesd a népemet és küldöttem légy a fáraónál.
– Mit mondjak nekik, ki küldött? – kérdezte Mózes.
– Vagyok, aki vagyok – felelte az Úr. – Így szólj Izráel fiaihoz: A „Vagyok” küldött engem hozzátok. Te pedig ne félj, veled leszek, és segítek neked!
„Vagyok, aki vagyok.”
Mózes második könyve 3,14