(Mózes 2. könyve 19,1–20,17)
Az izráeliták már két hónapja vándoroltak a pusztában Mózes vezetésével, amikor Isten elérkezettnek látta az időt, hogy szövetséget kössön velük. A Sínai-hegyhez vitte őket. Miután letáboroztak, az Úr magához hívta a magaslatra Mózest, és így szólt hozzá:
– Ugye tudjátok, értitek már, milyen fontosak vagytok nekem? Hányszor megmentettelek titeket mindenféle bajtól és veszedelemtől! Megszabadítottalak titeket a rabságból, elpusztítottam az ellenségeiteket, aztán vizet és ételt adtam nektek a pusztában. Itt az idő, hogy törvényt adjak nektek, tíz parancsolatot. Az élet Igéi ezek, útmutató arról, hogy hogyan élhettek boldogan! Ha betartjátok, én segítek nektek és megvédelek titeket. Erős, összetartó és győztes nép lesztek! Ez lesz a mi szövetségünk!
Mikor Mózes elmondta mindezt a népnek, ők egy szívvel és egy lélekkel ígérték meg: hallgatni fognak az Úr szavára. Mózes felszólította őket, hogy készüljenek föl a szabadító Istennel való találkozásra. Az Úr harmadnapon valóban megjelent az egész nép szeme láttára. A föld megrendült, morajlott, a hegyet sűrű füst borította be, az égen villámok cikáztak. A nép megrettent, látva, hogy milyen erős és hatalmas az Isten. Isten Mózest hívta fel a hegyre, hogy elmondja az élet törvényeit, a tíz parancsolatot. Így kötött szövetséget a szabadító Isten a megszabadított néppel a Sínai-hegynél a pusztában.