12. Kiben bízol?
A HAJÓSINAS
Ez a régi tengerésztörténet abból az időből való, amikor még se motoros, se gőzhajók nem voltak, hanem karcsú vitorlások hasították a távoli tengerek hullámait. Nem is hinnétek, mekkora távolságokat szeltek át csupán a szelek szárnyán ezek a fából ácsolt két- meg háromárbocos vitorláshajók. Gyakran hetekig úton voltak, és a maroknyi legénységnek ki kellett tartani viharban, szélcsöndben, veszélyes vizeken, idegen tájakon egyaránt. A hajón a kapitány volt az élet-halál ura, az ő parancsára tette a dolgát mindenki, a kormányostól a legkisebb matrózinasig.
A történetünkben szereplő hajón is így volt. Talán csak egy különös tény az, ami figyelmet érdemel: a legkisebb hajósinas a kapitány egyetlen fia volt. Habár ez elsőre senkinek sem tűnt volna fel, hiszen a kapitány éppoly szigorú és igazságos volt vele is, mint bármelyik matrózával.
Történt egyszer, hogy a hajó komoly viharba került. Nagy volt a kapkodás, sok ilyenkor a teendő a fedélzeten. Röpködtek a parancsok: vitorlákat bevonni, köteleket meghúzni, lekötni minden felszerelést! Nem csoda, hogy mindenki elfeledkezett a kis hajósinasról. Még délben küldték föl az árbockosárba őrködni, de a hőségben elaludt, és csak a viharra ébredt meg.
Most ijedten gubbasztott ott fönn, vagy három emelet magasan,
a vészesen imbolygó árboc csúcsán. Zuhogott az eső, az égen villámok cikáztak, orkánerejű szél tépázta a hajó kötélzetét és maradék vitorláit. Szó se lehetett róla, hogy lemásszon, örült, hogy úgy-ahogy meg tudott kapaszkodni. De ereje egyre fogyott.
– Hallasz, fiam? – hallotta meg apja hangját a süvítő
szélviharon keresztül.
– Igen, hallak!
– Most jól figyelj! Amikor mondom, ugorj! Se előbb,
se később! Értetted? – a mondat végét már alig hallotta,
mert épp nagyot dördült az ég.
Egy fél percig mindenki feszülten figyelt.
A legénység a kapitányt. A kapitány a szelet,
a hullámokat és a fölöttük imbolygó árbocot.
A fiú az apját.
– Most! – kiáltott hirtelen az apa, és
a hajósinas gondolkodás nélkül ugrott le
a szédítő mélységbe.
Jól tette. A következő pillanatban már
apja ölében találta magát.
Megmenekült.