11. Úton az Ígéret Földje felé

Kietlen kősivatagba értek. Az utolsó csepp vizük is elfogyott. Ember és állat egyaránt szomjazott. A nép ismét lázadozni kezdett, és újra Mózes ellen fordult.

– Ezért hoztál el minket Egyiptomból, hogy itt haljunk szomjan, Mózes? – panaszkodtak.

– Miért zúgolódtok? Hát még mindig nem bíztok Istenben?! – válaszolta nekik. Azzal felemelte botját, és – ahogy az Úr parancsolta neki – a sziklára csapott, ahonnan nyomban víz tört elő.

Így mentette meg az Úr – ki tudja, hányadszor – az Ő népét. És gondoskodott róluk úgy is, hogy a hosszú vándorút során egyetlen napra sem hagyta el őket, hanem mutatta nekik az utat: nappal felhőoszlopként, éjjel pedig tűzoszlopként járt előttük.