Egy díszes hintó rázkódott az úton. Egy nagyon gazdag ember ült benne. Egy távoli ország királynőjének kincstárnoka volt. Jeruzsálembe jött, de nem kincsek miatt. A templomot kereste. Istenről akart minél többet megtudni.

Még egy tekercset is vásárolt a Szentírásból. Hazafelé hangosan olvasgatta. De nem nagyon értette.

– Amint a juhot levágni viszik, és amint a bárány néma a nyírója előtt, úgy nem nyitja meg a száját – olvasta.

– Nem értem. Ki lehet az, aki ennyi szenvedést tűrt némán? És vajon miért?

Kíváncsian olvasta tovább. Annyira belemerült az olvasásba, hogy észre sem vette Fülöpöt, aki a hintója mellé szegődött.

– Érted is, amit olvasol? – kérdezte Fülöp.

– Hogyan érthetném, ha valaki meg nem magyarázza? Talán te segíthetsz! Kérlek, szállj fel a hintómra.

– Ez a tekercs Jézusról szól – kezdte magyarázni Fülöp – Ő az, aki feláldozta magát, mint egy ártatlan bárány. Igazságtalanul megvádolták, megalázták és kigúnyolták, de ő némán tűrte.

Elítélték, keresztre feszítették, de harmadnapon feltámadt. Akik benne hisznek, örökre hozzá tartoznak.

Közben egy vízhez értek. A kincstárnok így szólt:

– Szeretnék Jézushoz tartozni. Keresztelj meg, ha nincs akadálya.

– Ha tiszta szívből hiszel, akkor lehet – válaszolta Fülöp.

Megállt a hintó. Mind a ketten leszálltak. Fülöp örömmel megkeresztelte őt.

Boldog volt a kincstárnok is. Bár nem látta többé Fülöpöt, de örvendezve haladt tovább az úton távoli hazája felé.