(Lukács evangéliuma 24,13–35)
Jézus két tanítványa szomorúan tartott hazafelé. A falujukba, Emmausba mentek. Jézus haláláról vitatkoztak. Nem értették, hogyan történhetett ez meg vele. Egyszer csak valaki megszólította őket:
– Miről beszélgettek? – kérdezte. Az idegen csatlakozott hozzájuk. Jézus volt az, de a tanítványok nem ismerték fel őt.
– Te vagy az egyetlen aki nem tudod, mi történt Jézussal? Keresztre feszítették, pedig mi abban reménykedtünk, hogy vele eljön végre Isten királysága – panaszkodott az egyikük.
– Ráadásul különös dolgot is hallottunk! Néhány asszony elment ma reggel a sírhoz, de üresen találták! Sőt az is beszélték, hogy angyalokat láttak a sírnál, akik azt hirdették, hogy Jézus él! Azt sem tudjuk, hogy mit higgyünk – válaszolták.
– Hiszen ennek éppen így kellett történni! Vagy nem ismeritek a Szentírást? – mondta Jézus.
És magyarázni kezdte nekik a Bibliából a róla szóló részeket.
A két tanítvány egészen megfeledkezett a bánatáról, miközben őt hallgatták. Amikor a falujukhoz értek, kérlelni kezdték:
– Maradj még velünk, hiszen már besötétedett! – Jézus bement velük, majd asztalhoz ültek, hogy egyenek. Amikor Jézus megáldotta a kenyeret és odaadta, hirtelen felismerték őt. A következő pillanatban azonban már el is tűnt előlük.
Azonnal útra keltek, hogy megvigyék a tanítványoknak a legkülönösebb és legszebb hírt: Jézus él!
„...a hét első napjának reggelén feltámadt...”
Márk evangéliuma 16,6