Jézus az országot járva tanított Istenről. Sok jót tett: jeleket és csodákat. Sokan hittek benne. De irigyei is akadtak, akik hazug vádakkal bevádolták és a halálát akarták. Mégsem menekült el. Tudta, hogy nagy áldozatot kell hoznia. Tudta, hogy ez az életébe fog kerülni.

Hagyta, hogy elfogják, megvádolják és kimondják felette a halálos ítéletet. Miután megostorozták, a katonák palástot terítettek a vállára, és tövisből készült koronát nyomtak a fejére.

– Na, most már igazi király vagy! – gúnyolódtak. Aztán súlyos keresztet tettek a vállára, és elindultak, hogy megfeszítsék.

Az ostorcsapások helye égette Jézus hátát, a kereszt súlya alatt rogyadozott, meggyötörve, haladt a kivégzés helye felé. Útközben asszonyok siratták.

A katonák kényszerítettek egy arra járó, Simon nevű ember, hogy átvegye Jézus keresztjét.

A Koponya-helyre érve három keresztet állítottak fel. A középsőre szegezték Jézust,

mellé pedig két gonosztevőt: egyiket a jobb keze, a másikat a bal keze felől.

Az emberek körbeállták, és kárörömmel gúnyolódtak rajta. De Jézus így imádkozott értük:

– Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek!

Az egyik gonosztevő is gúnyolta:

– Valóban Isten Fia lennél? Akkor szabadíts ki magadat, és minket is!

A másik azonban rászólt:

– Nem szégyelled magad? Mi megérdemeltük ezt a büntetést, de ő nem tett semmi rosszat.

– Még ma együtt leszel velem a mennyországban! – fordult hozzá Jézus.

Jézusnak a sebek szörnyű fájdalmat okoztak. Szenvedésének óráiban még a nap is elsötétült. Utolsó erejével még így imádkozott: – Atyám, a kezedbe teszem le a lelkem. Azután meghalt.

Amikor a százados látta, ami történt, így szólt a katonáihoz:

– Ez az ember valóban Isten Fia volt.

A nagy sokaság is elnémult. Senki nem gúnyolódott
már Jézuson. Lehajtott fejjel, csendben hazamentek.