(Mózes 1. könyve 18,1–15)
Hosszú idő telt már el azóta, hogy Ábrahám és Lót külön útra indultak. Ábrahám is letelepedett, és feleségével együtt egyre idősebbek lettek. Sára talán már bele is törődött, hogy nem lehet gyermeke.
Egy nap azonban minden megváltozott. Isten meglátogatta őket.
Ábrahám épp a sátra árnyékában hűsölt, amikor három idegenre lett figyelmes. Gyorsan eléjük sietett, és így köszöntötte őket:
– Térjetek be hozzám, és pihenjétek ki magatokat! A férfiak követték őt.
Nagy lett a sürgés-forgás. Sára lángost sütött, Ábrahám vajat, friss tejet és húst tett a vendégek elé. Miután ettek, Ábrahámhoz fordultak:
– Egy év múlva Sárának fia lesz.
Sára hallgatózott. Nem hitt a fülének.
– Öreg vagyok én is meg Ábrahám is. Hogyan születhetne gyerekem? – kuncogott, nevetgélt magában.
– Miért nevet Sára? – kérdezték a vendégek. – Van-e valami lehetetlen az Úr számára? Egy év, és már a fiadat öleled.
Azzal a vendégek elmentek. Sára hitte is meg nem is, hogy mindez meg fog történni.
Pedig, amit Isten megígér, az mindig bekövetkezik.
Sára egy évvel később fiút szült.
A gyermeket Izsáknak nevezték el.
A szülei pedig hálát adtak Istennek érte,
és örömükben nagy lakomát rendeztek.
„Ami lehetetlen az embereknek,
az Istennek lehetséges.”
Lukács evangéliuma 18,27