A hosszú út után Jákób megérkezett Lábánhoz. Rebeka testvére szívesen befogadta. Sokat dolgozott neki és Isten áldotta a munkáját. Teltek, múltak az évek, és Isten gazdagon megáldotta Jákóbot is. Nagy családja lett és sok-sok nyája. Régi otthonát mégse tudta elfeledni. Szívében hazavágyott.

Elindult hát hazafelé. De mit szól majd Ézsau? – útközben csak erre tudott gondolni. Még nagyobb lett a félelme, amikor a szolgái jelentették: – A bátyád négyszáz harcosával jön feléd!

– Istenem! Ments meg engem Ézsau haragjától! – imádkozott magában Jákób. Majd ezt a parancsot adta szolgáinak:

– Menjetek, és legszebb állataimat vigyétek el Ézsaunak! Talán elfogadja az ajándékomat, és megbocsát nekem!

Jákób remegve várta a találkozást. Amikor másnap meglátta Ézsaut, rá se mert nézni. Istenem! Mi lesz most velem?– sóhajtotta.

Ézsau már ott is termett előtte. Ki gondolta volna! Ézsau Jákób nyakába borult, és sírva ölelte meg öccsét. Harag helyett öröm ragyogott az arcán. Hosszú évek után így békült ki a két testvér egymással.