A rendezvényekre on-line jelentkezhet. BelépésRegisztrációElfelejtett jelszó

"Szabad a vers!”  országos verspályázat

2018 a Családok éve. Ennek keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma Család- és Ifjúságügyi Államtitkársága „Szabad a vers!” címmel, országos verspályázatot hirdet nagy költőink családhoz köthető, családról, családtagokról, kötődésekről szóló verseinek újragondolására, átfogalmazására. A pályázat a költészet napján indul útjára, az ifjú alkotóknak egy hónapjuk lesz verseik elküldésére.

A pályázat célja diákok versolvasási kedvének felkeltése azáltal, hogy átfogalmazásukban megmutathassák, értik és átérzik a vers mondanivalóját, képesek vele azonosulni, de ők máshogy közölnék, más szavakkal adnák át azokat az érzéseket, amiket nap, mint nap ők is megélnek. Alkotásukhoz szabadon választhatnak a verselés fajtái között és ezeken kívül akár a rap, vagy slam poetry műfajú költeményeket is készíthetnek. A mű elkészültét követően az osztály bevonásával az alkotást elő kell adni és videóra rögzíteni.

12 klasszikus alkotás, melyek közül választhatnak, a magyar irodalom gyöngyszemei, ma is aktuális mondanivalóval: Petőfi Sándor: Egy estém otthon; Petőfi Sándor: István öcsémhez; Arany János: Családi kör; Arany János: Itthon; Ady Endre: Őrizem a szemed; Móra Ferenc: Mártonka levele; Kaffka Margit: Petike jár; Weöres Sándor: Buba éneke; Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz; Kosztolányi Dezső: Most harminc éves vagyok; Kosztolányi Dezső: Lásd, kisfiam; József Attila: Mama.

Az újra gondolt alkotásokat április 11. 0:00 -május 11. 24:00 között lehet benyújtani.A felhívásra beérkező pályázatokból 4 fős szakmai zsűri, illetve a közönség választja ki a neki leginkább tetszőt. A zsűri választottja, valamint a közönségszavazás legtöbb szavazatot kapott nyertese családjával egy hosszú hétvégét tölthet el a festői Szentendrei-sziget legstílusosabb szálláshelyén a Rosinante Fogadóban. Az egyéni győzteseket segítő osztályok nyereménye egyenként 1 millió Ft értékű osztálykirándulás. A közönségszavazás 2. és 3. helyezettjei 50.000, illetve 30.000 Ft értékű szabadon felhasználható élménycsomagokkal gazdagodnak.

A részletes pályázati kiírás csaladokeve.hu/szabadavers, további információk, ötletek, videófelhívás és egyéb érdekes, a pályázatot segítő tartalmak pedig a facebook.com/csaladokeve2018 oldalon érhetők el.

A pályázat letölthető dokumentumai: pályázati kiírásplakát

VII. Ökumenikus diákfilmszemle

2018-ban is az ökumenikus imahét kezdetén tesszük közzé a katolikus, református és evangélikus iskolák diákfilmszemléjének felhívását. A 7. Ökumenikus Diákfilmszemle kiemelt témája: "Újrajátszva". Elkészült az idei filmszemle reklámfilmje is. A kiemelt téma és a diákfilmezés összeötvözéseként született meg ez a 74 másodperces kisfilm, amely INNEN letölthető.

A diákfilmfesztivál honlapja a www.okudiakfilm.hu linken érhető el.