< PreviousTanulmány10 és diákjainak névsora. Tehát több mint negyven éven át funkcionálisan szolgál- ta ez az intézménytípus az iskolai oktatás előkészítését, ami maga is iskola volt. A szoktató iskolai osztályok növendékeinek életkorát az anyakönyvekben kísérhetjük figyelemmel. Megállapíthatjuk, hogy igen tág intervallumhoz tartozó korosztály kezdte tanulmányait ebben az iskolatípus- ban. Az osztályok többségét 6–9 éves gye- rekek alkották, de a 10–12 éves tanulók is beiratkoztak. Legjelentősebb létszámban a 7 éves korosztály volt jelen. Az osztályszerkezeti szétválasztás évé- ben, Zákány József a kollégium pedagógia professzora, a Konzisztóriumnak (Egyház- tanácsnak) küldött jelentésében megfo- galmazta kérését a tanítók fizetésével kap- csolatban is. Kérte, hogy a szoktató iskola classisába rendelt praeceptor „fáradozások némi megjutalmazásáról tétessék valami rendelés”. 13 Az egyháztanács támogatta a szoktató iskola felállítását. Annak célját a következőképpen határozta meg: „…mely által a helybeli szüléknek mód szolgáltató- dik arra, hogy gyenge gyermekeiket jókor, és elébb is, mint a tanulásra alkalmasok volná- nak oskolába járassák, hogy eképpen azok, akikre talán magok a szülék otthon fogla- latosságaik miatt eléggé nem vigyázhatná- nak, jó vigyázat alatt légyenek: a könnyen történhető elromlástól meg őriztessenek s előre figyelmetességre szoktatódjanak ”. 14 A szoktató iskolát néhány kutató, köztük Balogh Ferenc is a mai óvoda elődjeként jegyzi. Az 1729-ben működő initiandus, majd a száznegyven év múlva szervezett szoktató iskola célja véleményünk szerint több is volt ennél. Erre biztos választ ak- kor kapunk, ha megismerjük az oktatás jellegét. A foglalkozások körülményeit és tartalmát tekintve egy korábbi tanulmány szerzői párhuzamot vonnak a Brunszvik- féle kisgyermek iskolában alkalmazott el- járásokkal. 15 Azonban ők figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy ott 2–6 éves gyer- mekekkel foglalkoztak, szemben a kollégi- um szoktató iskolai 6–12 éves korosztályá- val. Különbséget jelentett a korcsoporthoz igazodó fegyelmezés és a legszembetűnőbb a tantárgyi munka és értékelése is. A kollé- gium szoktató iskolai osztályában tanulók munkáját a félév végén, tantárgyanként osztályzatokkal értékelte a tanító. TANANYAG ÉS MÓDSZERTAN A kollégium szoktató iskolájának tanrend- jét és tananyagát, Tóth Károly tanító 1845. évi jelentéséből ismerjük. A szoktató isko- la feladatát a következőképpen fogalmazza meg a közvizsgálatra (examenre) készített beszámolójában. „feladata a kisgyerme- kek szoktatása a magokra és kül dolgokra ügyelésre, maguk viselete mérséklésére, s melyben valamely tanítási tárgy felvéte- le csak arra való, hogy legyen minél fogva figyelmöket felébreszetni, elméjöket fejteni a gyakorlati kérdezősködő beszélgetés által”. 16 Tóth Károly 1845. augusztus 29-én kelt je- lentéséből megtudjuk, hogy az 1844/1845. szoktató iskolai osztály tananyaga tíz terü- letben került meghatározásra: 1. Gondolkozás és beszédbeli gyakorlás beszélgető tanforma szerint 2. Isten ösmeretére vezérlés a kivülöttünk lévő dolgok szemlélése által 3. Házi állatok, úgy mint ló, tehén, macska, kutya, disznó, tyúk lúd rövid ismérete, Tanulmány11 mint szintén az emberi test nevezete- sebb részeinek megösmertetése. 4. Néhány könnyen érthető versek, ne- vezetesen: Víg kedvű kis fiú, Makacs gyermek, Becsületesség, Kis ember, Jó s rossz gazda, Országgyűlési szózatból az 1-ső vers, Kölcsey egyik Hymnu- sának 1-ső verse. A fóti dalból és Carl Henriette búcsú dalából egy-egy vers. 5. Számlálás fel és visszafelé 6. Néhány könnyen érthető Zsoltár s di- cséret nevezetesen V-k, XXII-ik, XLII- ik, LXI-ik, C, CII Zsoltár első versei, s a 179 dicséret 10-k s a 69-ik dicséret 8-ik verse. 7. Az új ABC végén lévő egyszerű, s rövid könyörgések, úgy mint reggeli, estvéli, étel előtti és étel utáni, s végre az úri imádság. 8. A LXI-k, XLII-k Zsoltár a 169-k Dicsé- ret éneklése, s a fóti dal szózat, búcsú dal eldallása 9. A betűk ismertetése, szótagokká, végre szókká formálása 10. A megismert szótagoknak, szóknak le- írása A szoktató iskola feladata volt, hogy a gyermekeket felkészítse a későbbi iskolai munkára, és képessé tegye a rendszeres oktatásban való részvételre, a készségeket növelje. Már a szoktató iskolai osztályban elkez- dődött a vallásos nevelés. Beszélgetések folytak Isten létéről és a világ teremtéséről. Zsoltárok és dicséretek értelmezésével és megtanulásával is foglalkoztak a diákok. Az iskolai élethez kapcsolódó könyörgé- seket, a tanulás előtti és utáni, az étkezés előtti és utáni, a reggeli és esti imádságok valamint az úr imádságot tanulták meg. A természetrajzi ismeretek tanítása a környezetükben előforduló állatok meg- ismerésére koncentrált, azok hasznát és táplálkozását tanulták meg a diákok. Az egészségtudomány keretében az ételük- ről, italukról, lakhelyükről, ruházatukról esett szó. Több tanító illemtanra is tanítot- ta diákjait, melynek gyűjteményét Zákány József készítette el, s melyben a követke- ző magatartásformákról esett szó: állás, ülés, járás, test és ruha tisztasága, rend és szép magaviselet iskolában és otthon. A módszertan jellemzője a szemléltetés volt. Megragadtak minden lehetőséget, amit a környezet és az „iskolaszoba” kínált. A tárgyak részei, alakja, anyaga, színe, ter- jedelme, tulajdonságok összehasonlítása, emellett az emberi test részeinek megne- vezése, az iskolával kapcsolatos fogalmak magyarázata is a tananyag része volt. Az olvasás és írás elsajátítandó anya- gában nem volt egységes tanterv. Egyik iskolában gyakorolták a betűk, szótagok, szavak olvasását, a másikban olvasás és a porba való írás volt a tananyagtartalom. Megint máshol a vonalak, betűk és egy- tagú szavak írása és kimondása szerepelt. Voltak osztályok, ahol csupán a betűk is- meretéig jutottak el a tanulók, máshol a le- írásig, és volt ahol a szótagok formálásáig. 1844-től palakőtáblát is használtak a tan- eszközök között. Ezeken túl foglalkoztak zsoltárok és dicséretek éneklésével, vers és mese megtanulásával. A számtan tanításában sem volt egysé- ges a helyzet. A jelentések nagy részében az áll, hogy a növendékek gyakorolták a számlálást fel- és lefelé, valamint tízig a számok római számjegyekkel való leírá-Tanulmány12 sát. Máshol a feladat az volt, hogy 1-10-ig gyakorolták a számlálást „az arra rendelt golyóbisokkal”. Az 1846-os év végi beszá- molóban a számolás tananyagaként a kö- vetkező feladatok kerültek feljegyzésre: fejbeli számolás, összeadás, kivonás, véka, tseber, font, mázsa, forint garas, krajczár, hét, nap, hónap, esztendő, óra, fertály meg- ismerése. Máshol a fejszámolás egyesével és kettesével le- és felfelé, valamint az élet- ből merített összeadási és kivonási példák megoldása volt a tananyag. A testnevelés- sel röviden az 1844-es feljegyzésben talál- kozunk: „próbálgattattak némely korukhoz mért tesgyakorlatokban”. 17 A fenti példákkal a szoktató iskola tan- tervi tanulmányi munkájába igyekeztünk bepillantást nyújtani. A tanrendből kiraj- zolódó kép inkább iskolai, mint óvodai in- tézményprofilt mutat a tanulmányi tartal- mak és az oktatás módszereivel is ezt látjuk alátámasztva. A szoktató iskoláról szóló 1842. évi Tan- ügyi Választmányi határozat így írja le funkcióját: az elemi iskolákkal nem egyen- értékű, de további működtetése szükséges. Az említett határozat a működtetés rend- szerét két pontban módosította. Egyik a magán (privatus) tanítók gyakorlatát von- ja vissza, a másik intézkedésében a tandíjat az elemi iskoláéhoz képest felére csökkenti, ami így 2 pengő forint lett. Ezzel az intéz- kedéssel a szülők terheit igyekeztek köny- nyíteni, és minél több gyermeket előkészí- tő iskolába késztetni. A határozat továbbra is meghagyta a szoktató iskolában lévő ta- nulók érdemjegyekkel való osztályzását, és a közvizsgák kötelezőségét, melyek az ele- mi iskolával megegyező elvárások szerint zajlottak. ÉRTÉKELÉS AZ ISKOLA-ELŐKÉSZÍTŐBEN A közvizsgákat a tanév végén szervezték meg az osztályok számára az éves tanul- mányok bemutatására, a szülők részvételé- vel. Először a már említett Balogh Ferenc 1829. év augusztusi tanéves jelentésében olvashatunk erről. A közvizsgán három- fokú értékelést kaphatott a tanuló: emi- nens, első osztályú, másod osztályú. Egy korábbi 1820/1821-es közvizsga értékelés négy fokozatot sorol fel: eminens, prima, secunda, tertia. Ez utóbbival nem léphetett magasabb évfolyamba a tanuló. Jellemző volt, hogy az értékelési fokozaton belül tudásuk szerint további sorendbe állította a növendékeket a tanító, ami a nagy ta- nulólétszámra való tekintettel tiszteletre méltó pedagógusi teljesítmény. Ez a rend- szer tovább is fennmaradt. Jegyzőköny- vek rögzítették az eredményeket mindhá- rom tantárgyból: vallás, természetrajz és számtan–földrajz. A tanév végi közvizsga megszervezését 1833-ban Egyházkerületi végzés is rögzíti. A vizsga helyszínét illető- en arról rendelkezik, hogy mivel a kollégi- umnak nincs elég nagy helyisége a vizsga megtartásához, ahol a szülők is elférnének, így azt a templomban kell tartani, s min- den osztályra legalább fél napi időt kell fordítani. Döntés született arról is, hogy a közvizsga helyszíne a Kistemplom legyen. A vizsga eredménye egyben a tanulók éves osztályzata lett. A mai szemmel rendkívül magasnak mondható tanulói létszámok miatt rend- kívül érdekes számunkra a fegyelmezés kérdése. Szabályozásában tett javaslatokat Zákány József, aki az elemi iskola felügye-Tanulmány13 lője is volt, emellett kiváló tankönyvíró és a pedagógia tanszék vezetője, ahogy arról korábban már írtunk. 1829-ben a szoktató iskola szervezésekor előterjesztette az is- kolában kiszabható büntetésekre vonatko- zó javaslatait. Az osztálytanítók (publicus praeceptorok) „liberális módot vegyenek” a diákok tanulásbeli és erkölcsi igyekezeté- nek fejlesztésére. Az általa javasolt bünte- tési fokozatok: 1. A tanító elégedetlenségét a tanuló felé „ minden mocskolódás nélkül ” fogalmazza meg. 2. Hathatós intés, mocs- kolódás nélkül. 3. „Megmocskolás.” 4. Bün- tetéssel való fenyegetés. 5. Szégyenszékbe való ültetés egy időre. Ha ezek nem hasz- náltak szabad volt a gyermeket megfenyí- teni akár vesszővel is. A vesszőcsapás szá- mát is szabályozták, magasabb évfolyamon akár négy is lehetett, de a szoktató iskolá- ban kettőnél többet a classium inspector engedélye nélkül üttetni gyermekre nem volt megengedett. A nemtanulásért nem lehetett senkit vesszőzéssel büntetni. Ehe- lyett korhelyszékbe lehetett ültetni, vagy a tanítás után benntartani még tanulásra, főként szerdán és szombaton, amikor már a többiek hazamehetnek. De benntartás- nak is külön szabályai voltak, nem lehetett ebédről elvonni és késő estig benntartani a növendéket. A privatus praeceptorok egy- általán nem alkalmazhattak a fegyelme- zéshez vesszőzést. Ezen felül a tanítóknak fel kellett jegyezni a vesszővel megfenyítet- tek neveit és röviden a vétségüket, illetve, hogy milyen büntetés került kiszabásra. A fentiekből látszik, hogy a vesszővel való fe- gyelmezést erősen korlátok közé szorította rendelkezés. A PRAECEPTOROK A szoktató iskolában a kollégium rendsze- re szerint olyan nagydiákok (tógátusok) tanítottak, akiket a professzorok tudás és magaviselet alapján alkalmasnak tartottak erre. 1834-ben a publicus praeceptorok munkájának ellenőrzésére Sárvári Pál pro- fesszor és Kerekes Ferenc valamint Zákány József kaptak megbízást. Az osztálytanító- kat tudományos jártasságuk és írásbeli érte- kezéseik (dolgozataik) alapján választották ki. Megbízatásuk egy-két évre szólt. Az első években feltehetően nem kaptak fizetést, ezért olvashatunk a levéltári anyagok kö- zött 1830-ból származó Classis Praeceptor instantiáját, melyben fizetést kér munkála- taiért, melyre válaszul ez a döntés született: „Resolváltatik részére az Ekklesia Cassajabol 50 Váltó Forint”. 18 Az 1842. évi Tanügyi Választmány határozata szerint a szoktató iskola tanítói a korábbi 20 pengő forinton felül még 60 pengő forintot kapnak. Az is- kolai anyakönyvek részletes adatokat tartal- maznak a tanítókról, úgymint név, születési hely, vallás, életkor, elvégzett tanulmányok, nyelvismeret, tudományos munkásság. Ezekből az anyakönyvekből kiderül, hogy több nyelven beszélő, több végzettséggel bíró tanítók álltak a szoktató iskola osztá- lyainak élén. A publicus praeceptorok se- gítői a privatus praeceptork voltak, akik a szülőktől kaptak díjazást pénzben vagy természetbeni juttatással. A 1829-ben a fiúk számára létrehozott szoktató iskola a Debreceni Református Kollégium keretében 1873-ig működött. A Tanítóképző Intézet gyakorló iskolájának felállításáig megfelelt a létrehozáskor rögzí- tett szándékoknak. Rendeltetése a gyerekek Tanulmány14 felügyelete, alapvető viselkedési szabályok és tudástartalmak elsajátítása, az iskolai munkára való felkészítés. Valójában az isko- láskor előtt álló gyermekek számára hozták létre, 6–12 éves diákokat írattak be szüleik. Az iskola működését nem befolyásolta a vá- rosban 1844-ben megnyíló két óvoda sem. Nem volt kötelező oktatási forma, és a szü- lőknek tandíjat is kellett fizetni, ennek elle- nére 92–277 között mozgott a diákok lét- száma évenként. A tanév második, tavaszi félévében működő szoktató iskola diákjai minden év végén közvizsgán adtak számot tudásukról, együtt az egész tanévben járó diákokkal. Teljesítményüket érdemjegyek- kel osztályozták. Az iskolai oktatásra szok- tató iskolában a gyermekek nevelése és ok- tatása egyaránt nagy figyelmet kapott. 1 Degré Alajos – Simonffy Emil: A zalaegerszegi központi iskola története (1690-1949), Zalaegerszegi füzetek, Zalaegerszeg, 1975, 15. 2 Mervó Zoltánné: Az elemi iskolai képzés néhány sajátossága a debreceni református kollégiumban, különös tekintettel a szoktató iskolára, A Hajdú-Bihar megyei Levéltár évkönyve, 1993, 36. 3 Géresi Kálmán: A kollégium történetének vázlata 1848-ig, In: A Debreceni Ev.Ref. Főgymnasium értesítője az 1894-95. Iskolai évről. Közli: Dóczi Imre, Debrecen, 1895. 4 Geleji Katona István egyházi kánonai, Összeállította: Kiss Kálmán. Kecskemét, 1875. Sinka Sándor: A gymnáziumi oktatásügy története 1848-ig, In: Debreceni Ev. Ref. Főgymnasium i.n.60. 5 Cserhalmi József: A kegyestanító-rendek debreceni társháza – és gimnáziumának története, 1896. Bajkó Mátyás: Egyházszervezet és iskolarendszer, Debrecen története II. 453-554. 6 Mervó Zoltánné: Az elemi iskolai képzés néhány sajátossága a debreceni református kollégiumban, különös tekintettel a szoktató iskolára, A Hajdú-Bihar megyei Levéltár évkönyve 1993. 7 Kosáry Domokos: Művelődés a 18. századi Magyarországon, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1980, 118. 8 Zákány József: Székfoglaló beszéd, Debrecen, 1825. 9 Varga Gábor: Tanítóképzés a debreceni Kollégiumban (1825-1848), In: Gazdag István (szerk.) HBMLÉ XV, Debrecen, 1988, 8. 10 Balogh Ferenc: A Debreceni Református Kollégium története adattári rendszerben, Debrecen, 1904, 80. 11 Barcsa János: A debreceni kollégium és Partikulái, Debrecen, Sz. Kir. Város Könyvnyomda Vállalta,1905. 12 Kormos László: A Tiszántúli Református Egyházkerület és a Debreceni Református Kollégium Levéltárának Ismertetője, Debrecen, 1984. 13 Tiszántúli Református Egyházi Levéltár II. 7/e. évfolyamai 14 Tiszántúli Református Egyházi Levéltár, I.99/c.16. Egyháztanácsi jegyzőkönyv 1829. No513. Kiadva: Csurka István – Tassi Miklós: A Debreczeni Ev. Református népiskolák története, Debrecen, Városi Könyvnyomda, 1896, 20. 15 Bilibok Péterné – Sebestyén Istvánné – Zibolen Endre: Első óvodáink életéből (1829-1833), Budapest, 1984. 16 Tiszántúli Református Egyházi Levéltár II. 9/3, 4. 17 Tiszántúli Református Egyházi Levéltár II. 7/e. Szoktató iskolai közvizsgálati jelentés 18 Tiszántúli Református Egyházi Levéltár I. 99/c 16. 1830. Márc.7 No.540. FELHASZNÁLT IRODALOM ÉS FORRÁSOK Kocsis Elemér (szerk.) A Debreceni Református Kollégium története, Budapest, 1988. A Hajdú-Bihar megyei Levéltár évkönyve, ISSN 0133-8528, 1993.20.12. 43-56. Horváth Márton (főszerkesztő): A magyar nevelés története I., Szerzők: Bajkó Mátyás, Komlósi Sándor, Kosáry Domokos, Köpeczi Béla, Mészáros István, Orosz Lajos, Budapest, Tankönyvkiadó, 1988. Bábosik István – Mezei Gyula: Neveléstan, Telosz Kiadó, 1994. Bacskai Katinka: Református iskolák tanárai, Magyar pedagógia (4), 2008, 359-378. Bacskai Katinka: Iskolák a társadalom peremén – alacsony státusú diákokat tanító eredményes tanárok, Szeged, Belvedere Meridionale, 2015. Bajkó Mátyás: Egyházszervezet és iskolarendszer, Debrecen története II, 453-554. Balogh Ferenc: A Debreceni Református Kollégium története adattári rendszerben, Debrecen, 1904, 80. Barcsa János: A Debreceni Kollégium és Partikulái, Debrecen, Sz. Kir. Város Könyvnyomda Vállalta, 1905. Bilibok Péterné – Sebestyén Istvánné – Zibolen Endre: Első óvodáink életéből (1829-1833) Budapest, 1984. Cserhalmi József: A kegyestanító-rendek debreceni társháza – és gimnáziumának története, Debrecen, 1896. (Értesítő a kegyes tanrendiek Debreceni Algimnáziumáról 1895-96. Iskolai évben.)Tanulmány15 Csurka István – Tassi Miklós: A Debreczeni Ev. Reform. Népiskolák története, Debrecen, Városi Könyvnyomda, 1896. Degré Alajos – Simonffy Emil: A zalaegerszegi központi iskola története (1690-1949), Zalaegerszeg, Zalaegerszegi füzetek, 1975. Faragó László – Kiss Árpád: Az új nevelés kérdései, Budapest, Egyetemi Nyomda, 1949. Fináczy Ernő: A középkori nevelés története, Budapest, Kir. Magyar Egyetemi Nyomda, 1926. G. Szabó Botond: A Debreceni Református Kollégium a „pedagógia századában”, Debrecen, 1996. Geleji Katona István: Egyházi kánonok, Összeállította: Kiss Kálmán, Kecskemét, 1875. Géresi Kálmán: A kollégium történetének vázlata 1848-ig, In: A Debreceni Ev.Ref. Főgymnasium értesítője az 1894-95. Iskolai évről, Közli: Dóczi Imre, Debrecen, 1895. Iskola, művelődés társadalom, Rendi társadalom – polgári társadalom 29. Hajnal István Kör – Társadalomelméleti Kosáry Domokos: Művelődés a 18.századi Magyarországon, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1980, 118. Kormos László: A Tiszántúli Református Egyházkerület és a Debreceni Református Kollégium Levéltárának Ismertetője, Debrecen, 1984. 316. Mervó Zoltánné: Az elemi iskolai képzés néhány sajátossága a debreceni református kollégiumban, különös tekintettel a szoktató iskolára, A Hajdú-Bihar megyei Levéltár évkönyve, 1993. Mészáros István: Oskolák és iskolák, Tankönyvkiadó, Budapest, 1988. Pusztai Gabriella: Iskola és közösség – Felekezeti középiskolások az ezredfordulón, Budapest, Gondolat Kiadó, 2004. Pusztai Gabriella: Felekezeti oktatás új szerepekben, Educatio 2014/1, 50-65. Rendtartási szabályok a magyarországi református tanító- és tanítóképző-intézetek számára. A Református Egyetemes Konvent hivatalos kiadványa, Budapest, 1930. Sinka Sándor: A gymnáziumi oktatásügy története 1848-ig. In: Debreceni Ev. Ref. Főgymnasium i.n. 60. Varga Gábor: Tanítóképzés a debreceni Kollégiumban (1825-1848) In: Gazdag István (szerk.) HBMLÉ XV, Debrecen, 1988, 8. Varga Júlia: Kiből lesz ma tanár? Közgazdasági szemle, LIV. évf., 2007, 609-627.Tanulmány16 Amikor huszonhét évvel ezelőtt a Kiskun- halasi Református Egyházközség meghívott lelkipásztorának, akkor az ezernél is keve- sebb tagot számláló gyülekezet előtt az a ki- hívás állt, hogy gondoskodjon a nagy múl- tú Szilády Áron Református Gimnázium újraindításáról és a lehetőségek szerint egy református intézményhálózat kiépítéséről. A kitűzött célt, a kedvezőtlen körülmények ellenére, Istennek hála, kiváló munkatársa- immal elértük. Mára az óvodától az általá- nos iskolán keresztül a gimnáziumig 7 in- tézményben 1500 gyermeket taníthatunk. Az elmúlt évek során megpróbáltuk a meglévő keretek között a további fejlődés útjait és módjait keresni. Kísérletezünk pro- jektszemléletű oktatással, a tanáraink sokol- dalú fejlesztésével, technikai és módszertani korszerűsítéssel. Az előző tanévben néhány alkalommal mégis azzal kellett szembesül- nöm, hogy sikereink ellenére, valamiféle titkos elégedetlenség erősödik bennem is- koláink működésével kapcsolatban. Elsősorban teológusként igyekeztem megérteni ennek okait, és lehetőségeink szerint ezek alapján változtatásokat kezde- ményezni. Arra jutottam, hogy mélyen rej- lő elégedetlenségem oktatási rendszerünk régóta húzódó és mára elmélyülő válságá- ban gyökerezik, és ennek a legfájdalma- sabb (és ezért rejtőzködő) oldala erkölcsi természetű. Előadásom célja, hogy ezt, és az ebből általunk levont következtetéseket megvitatásra ajánljam. Hiszem, hogy közös erőfeszítéssel katalizátorai tudunk lenni egy sürgetően szükséges változásnak a magyar iskolaügyben. OKOK ÉS ELŐZMÉNYEK, A MIELŐBBI VÁLTOZTATÁS INDOKOLTSÁGA Úgy találtam, hogy a jelenlegi válság magja a modern oktatási rendszerünk születésé- ben rejlik. A modern állami oktatás az új- kori abszolutizmusok idején született, és lé- nyegileg összefonódott az állam elsődleges érdekeivel. A tanárok állami hivatalnokok, de legalábbis állami megbízottak lettek, ne- kik az állam mondja meg, hogy mit kell a gyereknek tudni, milyen könyvekből és mit kell neki tanítani. A tanár feladata ezeket betartani és betartatni, a megfelelően tel- jesítő tanulókat hitelesítő bizonyítvánnyal BÖDECS PÁL EGY INTÉZMÉNYI STRUKTÚRAVÁLTÁS ALAPELVEI 1Tanulmány17 ellátni. Ez a jogkör hatalmat ad a tanárnak, amit az ellenálló gyerekek és családok fe- gyelmezésére használ és kénytelen hasz- nálni. Ez a jó alattvaló – majd állampolgár, szocialista embertípus… – képzési irányult- ságú oktatás az arra alkalmas követelmé- nyek támasztásával, a kevés jeles és kitűnő kiválasztódásának egyik hagyományos helyszíne is. A tanárok e kettős szerepnek kezdettől fogva inkább áldozatai, mint ha- szonélvezői voltak – ahogy azt Kosztolányi is bemutatta az Aranysárkányban . A rend- szerben rejlő veszélyeket a Ratio Educatio- nistól az Entwurfig terjedő időszak alatt az autonómiája elvesztése ellen küzdő egykori református iskolarendszer a maga korában jól érzékelte, amit híven őriz egyház- és is- kolatörténeti emlékezetünk. Ez az eredet lehet az egyik oka, hogy főként a közép-európai államokban az is- kolákhoz a társadalom sajátos távolságtar- tással viszonyul. A tapasztalat azt mutatja, hogy ezek a társadalmak nem igazán tekin- tik a sajátjuknak az iskoláikat és a tanára- ikat. 2 Érdemesnek látszik társadalmakat és nem kormányokat említeni, mert ez a hoz- záállás kormányoktól függetlenül, évtize- dek óta stabilnak mutatkozik. A kormány nálunk is igyekszik egyre több pénzt költeni az oktatás modernizációjára, ingyenes étkezésre, tankönyvekre, külföldi nyelvoktatásra, de a problémák gyökeres orvoslásához ennél sokkal nagyobb társa- dalmi támogatottságra és áldozatvállalásra lenne szükség, amire a hajlandóság, úgy látszik hiányzik (és ezt a politikusok min- denütt mindenki másnál finomabban érzé- kelik). Ezeknek a társadalmaknak mintha nem fájna, hogy legtehetségesebb fiataljai – meglévő hivatástudatuk ellenére – ezt, az országuk hosszú távú fejlődése szempont- jából legfontosabb pályát, a tanári pályát ritkán választják. Vagy ha mégis választják, akkor sokan vagy el sem kezdik a munkát, vagy hamarosan elhagyják azt. Ezekben a társadalmakban szembetűnő módon meg- bomlik a női és férfipedagógusok egyensú- lya. Nálunk, Kiskunhalason, a tanári pályát az elmúlt tanévben két kiváló pedagógus hagyta el fájó szívvel: egy tanító, és egy gim- náziumi tanár, mindketten családalapítás előtt álló férfiak. Ezekben a rendszerekben lassan, de biztosan nehezen pótolható mi- nőségi, végül mennyiségi pedagógushiány lép fel. Az Oktatási Hivatal adataira hivat- kozó szakszervezeti vezetők szeptemberi nyilatkozata szerint 15 ezer elsőéves hall- gatóból ötezren jelentkeztek munkára, mi- nősítővizsgára pedig 2800-an. Kérdés, hogy egyedül az összeomlás lesz-e az, ami eléri majd a társadalom fájdalomküszöbét? Ilyen mértékű társadalmi közönyt azon- ban nem magyaráz meg az oktatási rend- szer történelmi eredete és máig élő ha- gyománya. Ennek – feltételezésem szerint – mélyebben fekvő, lelki okai vannak. A modern pedagógiai gondolatok elterjedé- sével belső ellentmondás, etikai deficit erő- södött fel a rendszerben. Az új elvek, mint a gyermekközpontúság, szülők bevonása a nevelési folyamatba, gyermekjogok stb. megjelennek nemcsak a népszerű oktatás- pszichológusok előadásaiban, de a jogsza- bályokban és a pedagógiai programokban is, miközben a hagyományos tananyag és tanterv által felülről vezérelt struktúra lé- nyegében változatlanul marad. A tanterv sok haszontalan követelményt is előír, olyanokat, amelyekkel például egy teljes egészében diplomás felnőttekből álló Tanulmány18 tantestület többsége maga sincs tisztában. A gyerek valódi igényeit, egyedi értékeit, sajátos tehetségét a rendszer képtelen figye- lembe venni, főleg ha ezek nem férnek bele egyik általa jóváhagyott (kisszámú) skatu- lyába sem. A legfájóbb az, hogy a tanterv az átlagos gyermek számára rendszerint lehe- tetlen követelményeket támaszt. Jellemző, hogy az alaptanterv követelményeit eddig még senki nem volt hajlandó olyan kredi- tekké konvertálni, amiből azonnal látszana, hogy mennyi időre lenne szüksége a meg- követelt összes ismeret megtanulására és begyakorlására egy átlagos gyereknek. A ta- nulókra kényszerített tanulási idő valójában jóval meghaladja a gyermek életkori sajá- tosságainak megfelelő terhelhetőséget, ezzel a várható tanulói kudarc és sérülések miatti felelősséget ez a rendszer a tanárra, de fő- ként a rosszul teljesítő gyerekre és családjá- ra hárítja. A pedagógia elvek és az iskolákra kényszerített valóság közötti ellentmondás a családok mindennapos tapasztalata, noha a pedagógiai programok szerint az isko- lák a szülők szövetségesei, akik a szülőkkel együtt a gyerekek érdekeit minden másnál fontosabbnak tekintik. A tanárok, így a kívülállók szemében, to- vábbra is rosszul fizetett, egyre túlterheltebb, állami rendeletek szerint működő és ellen- őrzött hivatalnokok, akiknek a feladata és felelőssége ennek az önáltató oktatási struk- túrának a fenntartása. A szavak és a tények különbsége az a belső ok, ami folyamatosan rombolja az iskola és a tanárok tekintélyét és elfogadottságát. Ez teszi kilátástalanná azt a társadalmilag szükséges elismerést és áldo- zathozatalt, ami egy valóban versenyképes iskolarendszert eredményezhetne. Ehhez még az a többlettámogatás is csekélység lenne, amit most a köznevelés egyhatodát kitevő szakképzés fejlesztésére fordít a kor- mány. A mélyreható változásokhoz legalább a hajdani református iskolafenntartó gyüle- kezetek áldozatvállalásával arányos készség és eltökéltség kellene. Erre pedig nagy szükség lenne. Ahogy mélyebben foglalkozni kezdtem a témával, azt kellett látnom, hogy az elmúlt másfél évtizedben szerte a világon jelentős peda- gógiai pezsgés, vagy inkább forrongás mu- tatkozik. Mindenfelé hatalmas energiákat fektetnek az oktatásügy fejlesztésébe, új utak kutatásába. És nemcsak a gazdag or- szágokban. A hozzánk hasonló fejlettségű és a hozzánk hasonlóan súlyos pedagógus- elöregedéssel küzdő Észtországban – ko- moly áldozathozatallal – állítólag sikerült fordulatot elérniük. És nemcsak a pedagó- gus bérek tekintetében. Jól mutatja ezt az a grafikon, ami Csapó Benő 2015-ös ku- tatásának 3 adatait 2018-ig kiegészítve 4 ké- szítettünk arról, hogy Észtországban, Ma- gyarországon és a fejlett oktatási rendszerű Finnországban miként alakult a nemzetkö- zi szinten is számontartott neveléstudomá- nyi publikációk száma az elmúlt 20 évben 1 millió lakosra vetítve. Tanulmány19 Figyelemreméltó, hogy 2004-ig Észtor- szágban és Magyarországon egyaránt ötöd- annyi neveléstudományi publikáció jelent meg (arányosítva), mint Finnországban. 2010-től kezdve nálunk enyhén növekedett ezek száma, míg a másik két országban ez már 2005-től dinamikusan emelkedett. De ugyanezt a dinamikus tendenciát mutatja a világ legfejletteb 49 országának átlagából rajzolt grafikon is, írja egy hasonló témájú ta- nulmányban Polónyi István. A szerző ebben azt is kimutatja, hogy 7 év alatt a neveléstudo- mánnyal foglalkozó kutató, fejlesztő szakem- berek számaránya a többi kutató számához viszonyítva Magyarországon a harmadára csökkent. 5 Mire utal csupán ez az adatsor, ha nem válsághelyzetre, amikor az ifjúságunk jövőjére gondolunk a majdani erőforrásokért küzdő társadalmak versenyében? Arra jutottam, hogy a jelenlegi oktatási rendszerünk fenntartásába nem érdemes a szükségesnél több energiát fektetnünk, és nem szabad másra várva tovább halogat- nunk, hogy a magunk lehetőségeit, erőssé- geit, történelmi hagyományait kihasználva egy tényleges struktúra- és kultúraváltás irányába lépjünk tovább. Ne a méltatlan kö- rülmények jobbra fordulásától várjunk csu- pán változást, hanem tegyünk meg érte any- nyit most mi, amennyit csak megtehetünk! AZ EGYHÁZI ISKOLÁK SAJÁTOS HELYZETE Mindeközben nem lehet figyelmen kívül hagynunk, hogy mi is részesei vagyunk ennek a rendszernek, hiszen az álammal szerződéses viszonyban állunk, és az álla- mi törvényeknek megfelelően működünk. Le kell szögezni azonban, hogy mi nem állami, hanem egyházi alkalmazottak va- gyunk, és a legfelsőbb hatalomnak tarto- zunk felelősséggel.Next >