(Máté evangéliuma 27,15–26)

Pilátus a kihallgatás után még egy kísérletet tett Jézus elbocsátására. Volt egy szokás Jeruzsálemben. Minden nagy ünnep alkalmából a római helytartó szabadon engedett egy elítéltet, akit a nép kívánt. Pilátus arra gondolt, talán ez lehetőség lesz arra, hogy felmentse Jézust, Akiről tudta, hogy csak a zsidó papok féltékenysége miatt került elé. A tömegre bízta Jézus további sorsát.

De ez a sokaság már nem az a nép volt, amelyik egy hete, oly lelkesen, pálmaágakat lengetve, hozsannázva fogadta a városba érkező Messiást. Értetlen és dühös tömeg volt, amely csalódott Jézusban. Csalódott, hiszen nem lett belőle a zsidók dicsőséges új királya, nem űzte el a rómaiakat, és nem osztott ingyen kenyeret a népnek. A főpapok könnyen rávették az embereket, hogy Jézus helyett egy Barabbás nevű fogoly szabadon bocsátását követeljék.

Amikor tehát Pilátus feltette a kérdést, kinek kegyelmezzen meg, a tömeg zúgni kezdett:

– Barabbást, Barabbást! – A helytartó nem értette. Rákérdezett még egyszer:

– Akkor mit tegyek Jézussal?

– Feszítsd meg, feszítsd meg! – kiabálta a nép.

– De hát mi rosszat tett? – kérdezett vissza Pilátus.

– Feszítsd meg, feszítsd meg! – ordította újra az akkor már egészen megvadult tömeg.

Pilátus, látva, hogy semmit sem tehet, sőt a lázongó nép egyre veszélyesebb, így szólt:

– Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a halálában! – azzal a nép szeme láttára megmosta a kezét, majd átadta Jézust a katonáknak.