(Lukács evangéliuma 7,1–10)
Olvasmány
3 - 3
<
>
Jézus idejében Izráel a Római Birodalom fennhatósága alá tartozott. A rómaiak és a zsidók nem voltak jóban egymással. Érthető ez, hiszen a zsidók okkal utálták az őket leigázó rómaiakat, a megszállók pedig joggal féltek a legyőzöttek bosszújától. Volt azért kivétel is.
Kapernaum helyőrségének római parancsnoka szerette a városiakat, barátsága jeléül zsinagógát is épített nekik. A zsidók pedig hálásak voltak a bőkezű adományozónak.
Amikor Jézus egyszer erre járt, a zsidók vénei azzal fogadták, hogy a százados szeretett szolgája halálos beteg. Őket küldte, hogy kérjenek segítséget a Mestertől, mentse meg kedvenc emberét. Jézus egyből a parancsnok háza felé indult, és már félúton volt, mikor újabb küldöttséggel találkozott. Üzenetet hoztak a századostól:
– Uram, ne fáradj! Római vagyok, nem vagyok méltó arra, hogy a házamba lépj! Elég, ha szólsz, és tudom, már attól meg-
gyógyul a szolgám!
Jézus elcsodálkozva így szólt:
– Bizony, egész Izráelben nem találtam embert, akinek ekkora hite lett volna!
Mire a szolgák visszatértek urukhoz, a beteg meggyógyult.