(Apostolok cselekedetei 1,4–14)

Jézus feltámadása után még negyven napot töltött a földön. Többször megjelent a tanítványoknak, hogy vigasztalja, bátorítsa őket, vagy egészen egyszerűen azért, hogy meggyőzze a kétkedőket: Ő valóban él, és legyőzte a halált. Akik találkoztak Vele, újra reménykedni kezdtek, hogy Jézus végre megalapítja királyságát, és átveszi az uralmat itt és most. Jézus azonban így válaszolt nekik:

– Azt, hogy mikor jön el az én királyságom ideje, nem mondhatom el nektek! Csak annyit mondhatok, most búcsúznunk kell, én visszamegyek az Atyához. De ne búsuljatok, mert elküldöm magam helyett a Szentlelket! Ő mindig veletek lesz, és erőt ad nektek ahhoz, hogy elvigyétek az örömhírt az egész világba. Most pedig menjetek vissza Jeruzsálembe, és várjatok Rá türelmesen!

Azzal Jézus felemelkedett az égbe, és a tanítványok nagy döbbenetére eltűnt a felhők közt. Még feszülten figyeltek a tanítványok, szemüket az égre szegezve, amikor két angyal szólította meg őket:

– Miért néztek az ég felé? Bizony, épp így fog visszajönni majd, királyként, felhőkön!

A tanítványok reménykedő szívvel tértek vissza a városba, és szállásukon imádkozni kezdtek az asszonyokkal együtt, hogy a megígért vigasztaló, erőt adó Lélek megérkezzen hozzájuk!

De ez már egy másik történet, az első pünkösd csodája.