9.  Dávid királlyá választása

Sámuel próféta elkeseredett. Azt látta, hogy Saul király már nem törődik sem Isten akaratával, sem a prófétai szóval, csak a hatalom érdekli, és a sikerek. Isten jól tudta ezt, ezért megszólította Sámuelt:

– Ne búslakodj, Sámuel! Új tervem van: másik királyt választok népemnek! Isai egyik fiát szemeltem ki. Menj el hozzájuk, Betlehembe, és én megmutatom majd neked, ki az!

Megörült a dolognak Sámuel, és elsietett Betlehembe. Még izgatottabb lett, amikor Isai sorban bemutatta neki fiait.

– Szebbnél szebb szálas legények! – gondolta.

De az Úr rászólt:

– Ne azt nézd, ami a szemed előtt van, nekem az számít, ami az ember szívében van.

Jöttek hát sorra egymás után a fiúk, de az Úrnak egyik se tetszett.

– Ez sem, ez sem – hajtogatta.

Már hét fiú volt benn a szobában, amikor Sámuel tétován megkérdezte az öreget:

– Nincs több fiad, Isai?

– De, van még egy, a legkisebb, de az még jóformán gyerek! A nyájat őrzi kinn a réten! Behívjam őt is?

– Hívd! – válaszolta a próféta.

Nemsokára előkerült Dávid, a legkisebb testvér.

– Ő az én választottam! – súgta az Úr

Sámuelnek.

Sámuel királlyá kente Dávidot, a pásztorfiút, akire még sok tanulás, kitartás és harc várt, mire királya lett Izráelnek. De tudta,

Istennek terve van vele.