A zsidó nép hosszú vándorlás, megannyi viszontagság és isteni csoda után végre elérte az Ígéret Földjét. Nagy csaták és kemény küzdelmek árán foglalták el Kánaán városait, és vették birtokba az új hazát, amit Isten adott nekik. Miután minden törzs megkapta a maga részét, letelepedtek az országban. A honfoglalás végeztével Józsué összehívta Izráel népét Sikembe, hogy esküvel fogadjanak hűséget az Úrnak.

– Jól tudom – szólt Józsué –, sok istent ismertek: az egyiptomiak isteneit és a környező népek bálványait. Mi azonban, egész családommal, az Úrnak akarunk szolgálni! Ő volt az, aki ezt a földet nekünk adta. Amikor a Jordán állta az utunkat, megállította a folyó vizét, és mi száraz lábbal kelhettünk át rajta: elöl mentek a papok, a szövetség ládájával, utána a nép. Azután Jerikó városfala állta utunkat. Micsoda ellenség, mekkora várfalak! De elég volt az Úr parancsára megfújni a kürtöket, és megkerülni a várost, a falak leomlottak! Emlékeztek arra a csatára, amit az emóriak ellen vívtunk? Öt király seregével kellett szembeszállnunk! Az Úr még a Napot is megállította az égen, hogy a győzelem teljes legyen. Olyan Istenünk van, Aki minden ígéretét beváltotta. Elvezetett az Ígéret Földjére, és kezünkbe adta! Nincs más isten rajta kívül, csak Ő érdemli meg, hogy Urunknak valljuk.

Izráel népe egy szívvel és egy lélekkel kiáltotta:

– Ő a mi Urunk, csak Neki akarunk szolgálni!