(Királyok első könyve 3,16–28)
Szenczi Molnár Albert Szencen, egy kis Pozsony melletti faluban, 1574-ben, egy molnár család gyermekeként született. Okos és érdeklődő kisfiú volt. Amikor ifjúvá serdült, nekiindult a nagyvilágnak, hogy továbbtanulhasson. Minden érdekelte, de különösen a magyar nyelv, és a különféle idegen nyelvek. Így jutott el Göncre, ahol Károli Gáspár,
a tettre kész és tudós református lelkész épp a Biblia fordításán és nyomtatásán fáradozott. Az ifjú Albertre nagy hatással volt Károli személye és munkája is. Elhatározta, hogy minden tehetségével és tudásával
Istent és saját hazáját szolgálja majd.
A magyar iskolák után külföldre indult. Végigjárta Európa akkor leghíresebb egyetemeit. Rendkívüli műveltségre tett szert, híres tudósokkal, teológusokkal, fejedelmekkel találkozott. Sorban írta a fontosabbnál fontosabb könyveket, amikre nagy szükség volt akkoriban. Ő készítette az első magyar nyelvtankönyvet és az első magyar–latin szótárt is. Lefordította Kálvin Jánosnak, egyházunk nagy teológusának a legfontosabb művét, az Institúciót, és a legfontosabb hitvallási iratunkat, a Heidelbergi Kátét. Fáradhatatlanul dolgozott Isten ügyéért. Károli Bibliáját javítva adta ki újra, kisebb, olcsóbb verzióban, hogy sokkal többekhez eljuthasson a Szentírás.
Élete végén hazaköltözött családjával, hogy tanárként és lelkészként dolgozzon tovább. Legfontosabb műve máig annak a 150 genfi zsoltárnak a magyarra fordítása, amely azóta is szerepel református énekeskönyvünkben. A dalszövegek megírásához nemcsak nyelvi és zenei tudására volt szüksége, hanem költői tehetségére is. A kézirat végére azt írta: ,,Laus viventi Deo”, ami annyit tesz magyarul: Dicsőség az élő Istennek!
Szenczi Molnár Albert élete mindannyiunk számára példa lehet ma is. Tehetségét, melyet
Istentől kapott, bátran, ötletesen és nagy szeretettel állította Isten országának szolgálatába!
