23. Péter szabadulása a börtönből
(Apostolok cselekedetei 12,1–19)
„Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.”
Jakab levele 5,16
Az első pünkösd után Jézus követőiből néhány tanítvány vezetésével létrejött az első keresztyén gyülekezet Jeruzsálemben. Az egyre gyarapodó, növekvő közösséget a zsidók nagy része gyanakvással és ellenségesen fogadta. Agrippa király, hogy kedvére tegyen a zsidóknak, elfogatta Péter apostolt, és tömlöcbe vettette. Az apostol két római katonához láncolva várta az ítéletet a börtön mélyén. A gyülekezet nem ijedt meg, bár nem tehettek semmit szeretett vezetőjükért, csak egyet: imádkozni kezdtek.
Egyik éjjel, amint épp összegyűlve, közösen könyörögtek Istenhez, kopogást hallottak az ajtón. A szolgálóleány lelkendezve futott hozzájuk:
– Péter az, kiszabadult!
Előbb maguk se akarták elhinni, hogy ő az, csak amikor közéjük lépett az apostol, és beszámolt csodás szabadulásáról:
– Két őrömhöz láncolva aludtam, amikor valaki – egy angyal – felébresztett álmomból! A bilincsek rögtön lehulltak rólam, és mi elindultunk kifelé. A nagy vaskapu is tárva-nyitva volt, az őrök meg mind álomba merülve! Egy perc, és már kint is voltunk a városban. Magam is látomásnak vagy álomnak hittem az egészet eddig a percig. De hát itt vagyok újra köztetek! Ez valóság! Szabad vagyok újra! Imádságaitokat meghallgatta az Úr!
