18.  Bevezetés: Jézus, a király

 (Máté evangéliuma 21,1–11)

Jézust a kortársai leginkább csodás gyógyítónak, bölcs tanítónak vagy prófétának látták. A napkeleti bölcsek Jézust születésekor a zsidók királyaként tisztelték. Ezután csak egyetlen nap volt földi életében, amikor népe is királyként ünnepelte. Ennek a különös napnak, az első virágvasárnapnak a története sokat elmond arról, milyen király is Ő, milyen az Ő királysága.

Közeledett a zsidók legnagyobb ünnepe, a páska, amin az egyiptomi szabadulásra emlékeztek. Az egész országból útra keltek, hogy Jeruzsálemben üljék meg a páskavacsorát. Jézus maga is a városba készült tanítványaival. Tudta, nem lesz könnyű ez az út, hiszen hívei és barátai mellett ellenségei is sokan vannak.

– A falu szélén találtok egy szamarat a csikójával. Kérlek, hozzátok el nekem! Ha kérdik, miért kötitek el, mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rá, és szó nélkül odaadják – szólt tanítványaihoz.

A tanítványok engedelmeskedtek, és nemsokára megjelentek a szamárral. Mire a város kapujához értek, elterjedt a hír, hogy Jézus közeledik. Hatalmas, ujjongó sokaság várta a prófétát, a bölcs tanítót, a csodálatos gyógyítót, akit akkor már mindenki a régen várt Messiás-királyként fogadott.

– Hozsanna a Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön! – kiáltozták többen is a tömegből.

Az emberek pálmaágakat lengettek örömükben, mások a felső ruhájukat terítették a közeledő király elé hódolatuk jeléül.

Jézus tehát Messiás-királyként lépett be Jeruzsálembe – ahogy a próféták előre megírták –, szamárháton. Királyként, de nem földi királyként. Hiszen nem lett belőle a zsidók uralkodója – ahogy a legtöbben remélték –, de még csak a templom főpapja sem.

Sokkal nagyobb és hatalmasabb király, Isten országának a királya. Ahogy az angyal egykor anyjának megjövendölte: „Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának nevezik majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, ő pedig uralkodik a Jákob házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége.” (Lukács evangéliuma 1,32)