13.  Saul és Dávid

(Sámuel első könyve 18,6–14; 19,1–10; 24; 26)

Habár Dávid királyaként tekintett Saulra, és ahol tudott, segítette, szolgálta őt, az uralkodó egyre gonoszabbul bánt vele. Féltékeny volt az ifjú sikereire és népszerűségére. Amikor Sault rossz gondolatok gyötörték, csak a zene tudta megnyugtatni. Dávid ment be ilyenkor hozzá, hogy lantszóval gyógyítsa. A dühöngő király két alkalommal is kis híján a falhoz szegezte Dávidot a lándzsájával.

Jónátán is szót emelt barátjáért, Dávidért, de hiába, Saulban nem csillapodtak az indulatok. Aljas terveket kezdett szőni: lehetetlen feladatokat adott neki, hátha elesik a filiszteusok elleni háborúban. De Dávidra vigyázott az Úr, és bármibe fogott is a fiú, sikerült neki. Végül mikor Saul nyíltan fordult ellene, nem maradt más választása, csak a menekülés.

Nehéz évek következtek Dávid életében. Habár övé volt az ígéret, hogy egyszer népének királya lesz, most bujdosnia kellett saját hazájában. Hol a pusztában, hol távoli falvakban, hol a filiszteusok földjén húzta meg magát az őt támogató harcosokkal együtt.

Saul megszállottan üldözte, és kegyetlenül bánt mindenkivel, aki Dávidot segítette. Nemegyszer szinte elfogta őt, de az Úr másképp intézte a dolgokat!

Egy alkalommal Dávid egy barlangban bujkált embereivel, a közelben tanyázó üldözői elől. Saul, hogy dolgát elvégezze, épp a barlang felé vette az irányt.

– Itt az idő, hogy végezz vele! – súgták a barátai Dávidnak.

– Senki sem lát minket, és ő most teljesen védtelen!

De Dávid megkegyelmezett Saulnak, csak egy darabkát vágott le a király köpenyéből a sötétben.

Már kifelé ballagott Saul a barlangból, amikor Dávid utána kiáltott, felmutatva a köpenydarabot.

– Nézd, megkíméltem az életedet, bár megölhettelek volna! Tudd meg, én semmi rosszat nem akarok neked, bár te a vesztemet kívánod! Az ÚR legyen a bíró köztünk!

Egy másik alkalommal Dávid rajtaüthetett volna Saulon, aki ismét az üldözésére indult, de akkor sem bántotta, csak a lándzsáját és a vizeskorsót vitte el az alvó király mellől.

Saul megdöbbenve látta, hogy Dávid, bár hatalmában állt, mégsem áll bosszút, hanem tiszteli a felkent királyt.

De Saul szíve nem lágyult meg, féltékenysége és hatalomvágya egészen eluralkodott rajta. Végül egy filiszteusok ellen vívott vesztes csata lett a végzete. A menekülő király elvesztette minden önuralmát, és az öngyilkosságot választotta, a kardjába dőlt. Ilyen szomorú véget ért a zsidók első királyának az élete, aki képtelen volt jól élni hatalmával és nemcsak Dávid életét keserítette meg, hanem végül saját magával is végzett.