10.  Dávid és Góliát

Góliát a filiszteusok legerősebb harcosa volt. Hatalmas izomkolosszus, valóságos óriás, kíméletlen és kegyetlen katona. Már a megjelenésével félelmet keltett a zsidókban. Tudta ezt jól. Az volt a szokása, hogy kiállt a zsidók tábora elé, és válogatott ocsmány szavakkal szidta őket és Istenüket, az Urat, csakhogy bosszantsa őket.

Az izráeli tábor meg csak hallgatta szégyenkezve. Senki nem mert kiállni párbajra a legyőzhetetlen óriással, de még csak felelni se nagyon. Csak Dávid, a pásztorfiú!

– Én kiállok vele! – szólt a királynak. Dávid megkapta a király páncélruháját és fegyvereit, de nem tudta használni egyiket sem, mert szokatlan volt számára a harci felszerelés. Hát még egy rendes kardot vagy dárdát a kezébe! Meg se bírta volna emelni.

– Elég nekem a parittyám, és öt kő bele, meg az Úr segítsége!  – szólt Dávid, és azonmód az óriás elé állt.

Góliát csak nevetett és gúnyolódott tovább, látva, hogy egy parittyás fiú jön ellene, szinte fegyvertelenül.

Hanem Dávid bízott Istenében. Megforgatta feje fölött a parittyáját, és már zúgott is a kő. Egyenesen Góliát homlokát találta el. Az óriás megingott, majd hatalmas teste a porba zuhant.

Ujjongott a zsidók tábora! Majd megújult erővel rohamozta meg a filiszteusok seregét.

Így szerzett Dávid fényes győzelmet Isten népének, hitével és bátorságával.