A rendezvényekre on-line jelentkezhet. BelépésRegisztrációElfelejtett jelszó

A 2016/17-es tanév versenybeszámolói

 

A Református Pedagógiai Intézet a Reformáció Emlékbizottság támogatásával  Ó--CIÓ-ÁCIÓ-FORMÁCIÓ-REFORMÁCIÓ - Hitvallás és szabadság” címmel rajzpályázatot hirdetett a Kárpát-medencei diákok részére.

                              

A többféle méretben és különféle technikákkal készített pályaműveket 4 kategóriában fogadták a verseny szervezői (óvodás, általános iskolai 1-4. évfolyamos, általános iskolai 5-8. évfolyamos, középiskolás tanulók). A pályázatra több száz alkotás érkezett, amelyek közül a szakértői zsűri kiválasztotta a díjazott illetve a kiállításra kerülő műveket. A pályázaton az egész Kárpát-medencéből - Erdélyből és Kárpátaljáról is – részt vettek óvodások és iskolások, református, evangélikus, katolikus és világi intézményekből egyaránt.

A rajzpályázatra érkezett alkotások eredményeinek kihirdetésére, a díjak átadására és a budapesti kiállítás megnyitójára ünnepélyes keretek között 2016. december 9-én 15.00 órakor került sor a Szenczi Molnár Albert Református Általános Iskolában 

A hivatkozásokra kattintva Képtárunkban megtekinthető a DÍJKIOSZTÓ ÜNNEPSÉG fotói valamint a DÍJAZOTT ALKOTÁSOK.

A rajzpályázat  díjazottjainak névsora ITT  tekinthető meg.

A rendezvényről bővebb beszámolót ITT olvashatnak.

 

 

"Jézus élete" címmel Kárpát-medencei református általános iskolai rajzpályázatot rendezett a Szenczi Molnár Albert Református Általános Iskola. A Református Pedagógiai Intézet által is támogatott verseny második alkalommal került meghirdetésre,  célja a Kárpát-medencei fiatalok összefogása, identitástudatuk erősítése és a keresztyén nevelés a képzőművészet eszközeivel. A versenyre 45 iskolából 75 pedagógus felkészítésével 540 gyermekrajz érkezett.  A rajzpályázat kiállításának megnyitására és az ünnepélyes díjkiosztóra február 17-én került sor a Szenczi Iskola Galériájában.

Az eseményről készült bővebb beszámoló itt    és alább tekinthető meg.                                                                                                     

 

A 2016/2017-es tanév versenybeszámolói

 

IV. BIbliaértő Angol Nyelvi Verseny (Miskolc, 2017.03.09.)

XXIII. SDG BIbliaismereti Verseny (Miskolc, 2017.03.03-04.)

II. Stylus Szépírási Verseny (Vésztő, 2017.02.24.)

Wass Albert Országos Vers- és Prózamondó Verseny(Törökszentmiklós, 2017.02.24.)

XI. Szentesi Multimédiás Bibliaismereti és Prezentációs Verseny (Szentes, 2017.02.24.)

VII. Császár Elemér Természettudományos Csapatverseny (Pápa, 2017.02.17.)

"Jézus élete" rajzverseny (Budapest, 2017.02.17.)

Dr. Hajdú-Moharos József Református Országos Földrajzi Tanulmányi Verseny (Karcag, 2017.02.11.)

Jane Haining Angol NYelvi Emlékverseny (Budapest, 2017.01.31.)

Regionális Bibliaismereti és Zsoltáréneklő Verseny (Kazincbarcika, 2016.12.09.)

"Hitvallás és szabadság" Kárpát-medencei rajzpályázat (Budapest, 2016.12.09.)

Regionális Nyelvi Tehetségkutató Verseny Angol Nyelvből (Debrecen, 2016.11.24-25.)

"Irinyis kémiaverseny" (Kazincbarcika. 2016.11.24.)

Magyar Imre Lajos Nyelvtan és Nyelvhelyességi Verseny (Karcag, 2016.11.24.)

Országos Református Zsoltáréneklő Verseny (Budapest, 2016.11.18.)

Bibliai Szövegértési Verseny Angol és Német Nyelven (Miskolc, 2016.11.16.)

"Most mutasd meg!" angol és német nyelvi verseny (Pécs, 2016.11.10.)

III. Országos Zsoltáréneklő Verseny (Balatonfüred, 2016.10.28.)

Bibliaolvasó Verseny a Reformáció 500. évfordulója alkalmából (Miskolc, 2016.10.24.)

Református Középiskolák Nemzetközi Atlétikai Találkozója (Debrecen, 2016.10.01.)

 

A 2015/2016-os tanév versenybeszámolói

 

Református Általános Iskolák Országos Atlétikai Bajnoksága (Albertirsa, 2016.05.20)

Mazsi Matek Páros Verseny (Hajdúböszörmény, 2016.05.13.)

"Környezetismeret-környezetvédelem" Országos Csapatverseny a 2-6. évfolyamos tanulóknak (Miskolc-Szirma, 2016.05.13.)

Református Iskolák Országos Levelező Versenye (Nagykőrös, 2016.05.06.)

"Isten a szabadító" Református Hittanverseny (Mezőkövesd, 2016.04.15.)

III. Földi János Természettudományi Verseny (Heves, 2016.04.23.)

"Ne szóljon igéd hiába!" XVII. Országos Bibliai Történetmondó Verseny (Gyula, 2016.04.22.)

Református KÖzépiskolák XVIII. Országos Kémia Versenye (Kiskunhalas, 2016.04-15-16.)

Bocskai Műveltségi Vetélkedő (Halásztelek. 2016.04.15-16.)

Regionális Szövegértési Verseny (Miskolc, 2016.04.05-19.)

"Shakespeare és kora" regionális műveltségi csapatverseny (Tiszaújváros, 2016.04.22.)

VIII. Bocskai Byte Országos Informatikai Verseny (Halásztelek, 2016.04.15.)

Református Gimnáziumok XVII. Országos Informatika Versenye (Nagykőrös, 2016.04.02.)

Református nyelvelők - anyanyelvi verseny (Tiszaújváros, 2016.04.11.)

"Az Úr csodái" Országos Óvodai Rajzverseny (Berettyóújfalu, 2016.03.23.)

XII. Angol Német Nyelvi Vers- és prózamondó Verseny (Siklós, 2016.03.23.)

"Play with us"- játékos angol nyelvi csapatverseny (Tiszaújváros, 2016.03.21.)

XX. Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó Verseny (Hódmezővásárhely, 2016.03.18.)

"Törd a fejed!" Országos Tehetséggondozó Matematika Verseny (Mezőcsát, 2016.03.18.)

Bibliaértő angol nyelvi verseny (Miskolc, 2016.03.09.)

"Hitünk Hősei" IV. Egyháztörténeti Levelezős és Csapatverseny (Cegléd, 2016.03.05.)

Játékos Szövegértési Verseny (Cegléd, 2016.03.05.)

Országos Idegen Nyelvi Verseny (Cegléd, 2016.03.05.)

Országos Arany János Balladamondó Verseny (Karcag, 2016.03.04.)

Református Középiskolák Országos Kosárlabda Bajnoksága (Mezőtúr, 2016.02.26-27.)

XXII. SDG Bibliaismereti Verseny (Heves, 2016.03.04-05.)

Református Iskolák XXIV. Országos Matematika Versenye (Debrecen, 2016.02.27-28.)

Stylus Szépírási Verseny (Vésztő, 2016.02.26.)

Dr. Hajdú-Moharos József Országos Református Földrajzverseny (Karcag, 2016.02.13.)

XXII. Zsoltár- és Népdaléneklő Verseny(Nagykőrös (2016.02.12-13.)

"Jézus élete" rajzpályázat (Budapest, 2015.12.10.)

Jane Haining Angol Nyelvi Emlékverseny (Budapest, 2016.02.02.)

Református Iskolák Sakk- és Asztalitenisz Bajnoksága (Kiskunhalas, 2015.12.04-05.)

II.Bibliaismereti Verseny (Budapest. 2015.11.29.)

Polgár Lajos Emlékverseny (Békés, 2015.11.28.)

RefiReál (Pécs, 2015.11.25.)

Országos Mesemondó-, Meseíró, Kézműves és Szépíró Találkozó (Tiszakécske, 2015.11.13)

Egyházi Népénekverseny (Szentes, 2015.11.13.)

Angol nyelvi szavalóverseny (Miskolc, 2015.11.13.)

Református Középiskolák Országos Teremlabdarúgó Bajnoksága (Mezőtúr, 2015.11.06-07.)

Országos Zsoltáréneklő Verseny (Balatonfüred, 2015.10.22.)

 

A 2014/2015-ös tanév versenybeszámolói

Beszámoló a Bibliaismereti Versenyről (Budapest, 2015.05.24.)

Beszámoló a IX. Szerencsi Szólótánc Versenyről (Szerencs, 2015.05.22.)

Beszámoló a Református Iskolák XVI. Országos Levelezős Versenyéről (Nagykőrös, 2015.05.15.)

Beszámoló a "Környezetismeret-környezetvédelem" Országos Csapatversenyről (Miskolc-Szirma, 2015.05.15.)

Beszámoló a Földi János Természettudományi Versenyről (Heves, 2015.04.25.)

Beszámoló a Református Általános Iskolák VII. Országos Kispályás Labdarúgó Bajnokságáról (Vésztő, 2015.04.25.)

Beszámoló a Nagy Reformátorok Református Regionális Versenyről (Tiszaújváros, 2015.04.24.)

Beszámoló a XVI. Bocskai István Református Műveltségi Vetélkedőről (Halásztelek, 2015.04.17-19.)

Beszámoló a Református Iskolák Országos Úszóbajnokságáról (Mezőtúr, 2015.04.17-18.)

Beszámoló a Református Középiskolák Országos Kémiaversenyéről (Kiskunhalas, 2015.04.17-18.)

Beszámoló "A kettős törzsű tülgy újra sarjad" elnevezésű komplex történelmi vetélkedőről (Budapest, 2015, 04.11.)

Beszámoló a XIX. Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó Versenyről (Hódmezővásárhely, 2015.04.11.)

Beszámoló a Református Középiskolák Országos Informatika Versenyéről (Nagykőrös, 2015.04.11.)

Beszámoló a Református Nyelvelők versenyről (Tiszaújváros, 2015.04.10.)

Beszámoló az Angol és Német Nyelvi Vers- és Prózamondó Versenyről (Siklós, 2015.04.01.)

Beszámoló a Talentum Tanulmányi Versenyről (Székesfehérvár, 2015.04.01.)

Beszámoló az Országos Református Középiskolai Áprily Lajos Vers- és Prózamondó Versenyről (Kecskemét, 2015.03.28.)

Beszámoló a "Play with us" versenyről (Tiszaújváros, 2015.03.27.)

Beszámoló az Ábrahám Örzse Emlékversenyről(Mezőtúr, 2015.03.20-21.)

Beszámoló a Református Középiskolák Országos Kézilabda Bajnokságáról (Mezőtúr, 2015.03.16.)

Beszámoló a Biblia-értő Angol Nyelvi Versenyről (Miskolc, 2015.03.11.)

Beszámoló a Református Iskolák XXIII. Országos Matematika Versenyéről (Debrecen, 2015.03.07-08.)

Beszámoló a Kis Géniusz Regionális Történelem Vetélkedőről (Mezőcsát, 2015. 03.07.)

Beszámoló az Arany János Balladamondó Versenyről (Nagykőrös, 2015.03.06-07.)

Beszámoló az Országos Anyanyelvi Verseny a Jubileumok Jegyében versenyről (Heves, 2015.02.28.)

Beszámoló a Református Középiskolák Országos Kosárlabda Bajnokságáról (Mezőtúr, 2015.02.27-28.)

Beszámoló a IV. Wass Albert Országos Vers- és Prózamondó versenyről (Törökszentmiklós, 2015.02.23.)

Beszámoló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről (Budapest, 2015.02.02.)

Beszámoló a Budai József Biológia Versenyről (Miskolc, 2015. 01.30-31.)

Beszámoló a Református Iskolák Országos Sakk- és Asztalitenisz Bajnokságáról (Kiskunhalas, 2014.12.05-06.)

Beszámoló a Polgár Lajos Emlékversenyről (Békés, 2014.11.29.)

Beszámoló az Országos Adventi Szavaló és Dicséreténeklő versenyről (Kunhegyes, 2014.11.28.)

Beszámoló az Országos Református Zsoltáréneklő Versenyről (Budapest, 2014.11.21.)

Beszámoló a XXI. SDG Zsoltár- és Népdaléneklő Versenyről (Nagykőrös, 2014. november 7-8.)

Beszámoló a Református Középiskolák Országos Teremlabdarúgó Bajnokságáról (Mezőtúr, 2014. november 7.)

Beszámoló a Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenyéről (Debrecen, 2014.10.22.)

Beszámoló a Református Zsoltáréneklő Versenyről (Balatonfüred, 2014. október 22.)

Beszámoló a Benkő Gyula Komplex Természettudományi Versenyről (Mezőtúr, 2014.10.18.)

Beszámoló a V. BAÁR-MADAS KUPA fiú kispályás labdarúgás és leány kosárlabda tornáról (Budapest, 2014. szeptember 25.)

 

2013/2014-es tanév

Beszámoló a Jane Haining Angol Nyelvi Emlékversenyről (Budapest, 2014. február 3.)

 

/sites/default/files/hir_kepek/honlapra_3.docx